Döntöttek

2022.10.27. 12:57

A jégpálya nem nyit ki, lehet, hogy az uszodát is be kell zárni majd

Hatvanban csütörtökön a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az energiaárak emelkedése következtében javasolt intézkedéseket.

Tari Ottó

Ülésezett a képviselő-testület Hatvanban

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Horváth Richárd polgármester a szavazás előtt drámaian ecsetelte a város helyzetét, kitérve rá, hogy hiába az elmúlt évek racionális gazdálkodása – az önkormányzat egyebek mellett soha nem költött többet, mint amennyi pénze volt, illetve folyószámla-hitelt sem vettek fel –, a mostani helyzetben kénytelenek fájó szívvel meghozott döntésekhez folyamodni.

– Befelé megyünk az erdőbe – érzékeltette a helyzetet, s a részletekre kitérve elmondta: központilag 25 százalékos energia-megtakarítást írtak elő számukra, továbbá meghatározták azt is, hogy tervet kell készíteni a spórolásra. Ebbe akár a tartalékok, valamint a vagyon felélése is beletartozhat – fogalmazott, majd feltette a kérdést: ha mindez bekövetkezik, utána mi lesz?

Ami a számokat illeti, Horváth Richárd szerint a jövő évi kiadások a jelenlegi 80-90 milliós évi gázszámlának a sokszorosát is kitehetik, s kérdés az is, hogy miként tudják kezelni a minimálbér-emelést, ami már most több mint 200 millió forint. Ha mindezekhez hozzájön a legalább 400 milliós többletbefizetés, továbbá figyelembe veszik, hogy a bevételek – főként az iparűzési adó – várhatóan csökkennek, elmondható, hogy Hatvannak 2023-ban várhatóan 1,2 milliárdos hiányt kell kezelnie. Igaz ez akkor is, ha például a nagyfogyasztónak számító uszoda működését esetleg támogatja az állam – ellenkező esetben egyébként ideiglenesen létesítmény működtetését is fel kell függeszteni.

Ami a mostani konkrét intézkedéseket illeti – s amelyekről mi is beszámoltunk –, a polgármester megismételte: lezárták a polgármesteri hivatal egyik szárnyát, a kormányzati előírásnak megfelelően 18 fokban maximálták a hőmérsékletet, novembertől pedig bevezetik a négynapos munkahetet, hogy pénteken már ne kelljen fűteni a Városháza épületét. A téli időszakra bezárják az energetikailag leginkább elavult épületeinket: a Grassalkovich Művelődési Házat, a Hatvani Galériát és civil házat. A kulturális intézmények, egyesületek szolgáltatásai a Daliban, a sportcsarnokban és a Nagy Endre Rendezvényházban lesznek elérhetőek, és az átmenetileg bezárt épületekben működő civil szervezeteknek is helyet biztosítanak.

A városban élők talán azt nehezményezik leginkább, hogy a főtéri jégpálya sem nyit ki a következő szezonban. Képviselőkkel beszélgetve megtudtuk: a sátor alatti létesítmény olyan magas költséggel lenne üzemeltethető, amit kedvezőbb körülmények között sem könnyű kigazdálkodni, ezért most észszerűtlen lenne a működtetése. Horváth Richárd szerint az is előfordulhat, hogy a januártól a sportcsarnokot és – ha nem kapnak támogatást – az uszodát is átmenetileg bezárják. Tulajdonképpen az önkormányzat által biztosított kötelező szolgáltatásokon – vagyis a bölcsődéken, az óvodákon és a szociális intézményeken – felül a következő időszakban bármelyik területet érinthetik a korlátozások, ha a szükség úgy diktálja – fogalmazott, képviselő kérdésére válaszolva viszont a kijelentette: a közvilágítás lesz az utolsó, amit kikapcsolnak, mert ennek szerinte nagyon rossz üzenete lenne.

A polgármester leszögezte: az önkormányzat munkatársaitól nem szeretnének megválni, és új szociális támogatási formát is bevezetnek. (Erről részletesen egy másik írásban számolunk be.) Horváth Richárd végül türelmet kért mindenkitől, de nem zárta ki, hogy még ebben az évben újra terítékre kerülhetnek további intézkedések.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában