2022.10.06. 14:00
Hosszú távra terveznek az óriáskerékkel Egerben, de még bizonytalan a helyzet az energiaválság miatt
Az elmúlt időszakban Eger egyik fő látványossága az óriáskerék lett. Felkerestük az üzemeltetőjét azzal kapcsolatban, hogy mik a terveik a jövőre nézve.
Új óriáskerék Egerben
Forrás: Berán Dániel /Heves Megyei Hírlap
– A jelenlegi kerék 35 méter magas, forgó, nyitott kabinos. Az előző 43 méteres, nem forgatható és zárt kabinos volt – ismertette portálunkkal a különbségeket Pick Andreas, a Dankeschön Kft. ügyvezetője. – Ami Egerben volt a pandémia idején, azt azért tudtuk idehozni, mert akkor minden le volt zárva. Aztán amikor elindultak a rendezvények Németországban és Franciaországban, akkor a több millió látogatottságú rendezvények miatt oda szállítottuk át. A nagyobb óriáskeréknél a látogatószám a döntő, ezért igyekszünk minél forgalmasabb helyre vinni, mert a vételára és az üzemeltetésének költségei is nagyobbak, ezt pedig ki kell termelnünk.
– Az az óriáskerék, ami először Egerben volt, jelenleg Kölnben van. Ha valaki arra jár, nyugodtan megkeresheti – emelte ki az ügyvezető.
Pick Andreas elmondta, hogy a város és ők is hosszútávra terveznek. Azonban ami most nekik nagy nehézséget és kihívást okoz, azok az emelkedő energiaárak. Nem tudják mit hoz a jövő, de egyelőre nem tervezik, hogy időszakosan leállítanák a kerék működését.
– Idén már két éve vagyunk itt Egerben. Az a tapasztalat, hogy a nyári időszakban vannak a legtöbben, kiemelkedően az augusztus hónapban. A legkevesebb forgalom télen, január -február környékén szokott lenni. A számok most visszaesést mutatnak az előző évhez képest, ez látható volt a látogatók számának csökkenésén is, amit az ismerőseink és az egri szállásadók is megerősítettek. Ha csökken a látogatottság száma, akkor az sajnos ránk is hatással van. A város a turizmusból él, és ez a mi esetünkben szintén elmondható – fejtette ki az ügyvezető.
Ennek ellenére próbálják a jegyárakat állandó szinten tartani, azonban jelenleg az energiaárak ötszörösét fizetik. Az árakon idén nyár elején emeltek, ennek mértéke körülbelül 15-20 százalékos volt. Elmondása alapján most is szükséges lenne az emelés, de tartják a jelenlegi jegyárakat, ameddig lehet. Hogy mit hoz a jövő, milyen költség emelkedésre lehet számítani, és emiatt mekkora bevétel csökkenéssel lehet kalkulálni, sajnos senki nem tudhatja előre. Remélik, hogy minél hamarabb átlendülünk ezen a válságos időszakon.
– Ameddig megéri, addig csináljuk. Mi az egész évet vesszük figyelembe, mert a téli időszakot nem lehet összehasonlítani a nyárival. Ezt hosszútávon nézzük, és úgy vonjuk le a következtetést, hogy az évre nézve mennyire jövedelmező a kerék üzemeltetése. Még várjuk mi is, hogy mi történik a közeljövőben. Egyelőre működünk, szeretnénk Egerrel hosszútávon együttműködni. Azt látjuk, hogy a turisták körében nagyon népszerű, hiszen attrakciós elem, jó helyen van, szép a kilátás – ismertette az ügyvezető.

Forrás: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap
Továbbá kifejtette, hogy a cégnek 8 óriáskereke van, és jelenleg az a tapasztalatuk, hogy az állandó helyszínek nagy részén csökkent a forgalom. Főleg Németországban vannak kerekeik, ahol azonban növekedést tapasztalnak. Például Münchenben az Oktoberfesten rekord forgalmakat produkálnak. Ez annak tudható be, hogy ott most indultak be nagy számban a rendezvények a pandémia után, és két év után ki vannak éhezve az emberek a programokra.
Érdeklődtünk még a jövőbeli tervekről, a várható fejlesztésekről, és hogy marad-e ez a kerék hosszútávon Egerben. Kérdésünkre az ügyvezető elmondta, hogy nem kizárt, hogy a jövőben lecserélik ezt az óriáskereket. A mostaninál már csak nagyobb kerék jöhet szóba, mert ennél nincs kisebb. Amit azonban figyelembe kell venniük, hogy vannak hosszútávú és gyors változtatású helyszínek. A mostani óriáskerék felépítésében igényesebb, időben is nagyobb ráfordítást igényel. Ezért ezt a fajtát olyan helyre viszik, ahol hosszútávra terveznek.
– Szeretnénk fejleszteni a mostani óriáskereket, tervben van, hogy egy új, nagy előtetőt kapjon. Tárgyalásban is vagyunk az egyik helyi céggel, a felmérés már megtörtént, egyeztetés alatt van. A jelenlegi helyzetben azonban elsősorban azt kell néznünk, hogy mi lesz az energiaárakkal, így ez még várat magára – hangsúlyozta Pick Andreas.