Fékezhetetlenül

2022.10.28. 15:28

Húsklopfolóval vert szét autókat, bankautomatákat az egri Felsőváros egyik lakója, a rendőrség tehetetlen

A beteg fiú időnként szétveri a környéket, volt akinek milliós kárt okozott.

Sz. M. L.

Szétvert szélvédő

Forrás: beküldött

Mirkóczki Zita tanácsnok, A Városért frakció tagja is említette már a csütörtöki közgyűlésen, hogy valaki, vagy valakik rendszeresen autókat rongálnak a Felsővárosban. Ezzel kapcsolatban most egy olvasói levél is érkezett portálunkhoz.

– Egy igen jelentős egri felsővárosi problémára szeretném felhívni a figyelmüket. A Kallómalom úton lakunk a párommal. Itt az EVAT Zrt. bérlőjeként lakik egy család, akik az egész környék életét megkeserítik, ugyanis problémás gyermekük egyszer már felgyújtotta a szeméttárolót, az utóbbi egy hónapban több autót megrongált. A mi autónkat kétszer rongálta meg elsőként október elején majd rá három hétre, a napokban 1.2 millió forint kárt okozva újra szétverte a kocsit egy húsklopfolóval – mesélte olvasónk, aki kérte, hogy nevét ne írjuk le. 

Forrás: beküldött

– Sajnos ilyen esetben senki nem téríti meg a kárt. Ezen a napon három bankautomatát is szétvert ugyanez az ember a városrészben és megtámadta a biztonsági őrt is a klopfolóval, természetesen minden esetnek nyoma van a rendőrségen. Sajnos az elkövető betegsége miatt a rendőrség „tehetetlen”. Azóta az egész ház rettegésben él, a ház előtti parkolót már nem merik használni az emberek, mert, féltik az autójukat. Ez így tűrhetetlen állapot, hogy egy bérlő miatt rettegésben él az egész Felsőváros - jelentette ki a levélíró.

– Tisztelettel kérem magam és más nevében is hogy próbáljanak valami úton segítséget nyújtani számunkra , hogy az illetékes hatóságok hátha hamarabb intézkednek a nyilvánosság miatt –írta olvasónk. 

Szavai szerint ez a beteg elkövető már egy éve folytatja ezt a rongáló tevékenységét, s egyszer már született ellene egy végzés is, de betegsége miatt nem büntethető. A levélből kiderül az is, a többi károsulttal már megkeresték az EVAT Zrt.-t is, a gyámhivatal felé is jelezték a problémát, jogi képviselővel is egyeztettek, hogy mit tudnak csinálni, de tehetetlenek, amíg a rendőrségi eljárás le nem zajlik, nem tudnak mit tenni. A megoldás a panaszosok szerint az lenne, ha az  EVAT  eltávolítaná a bérlőt, aki egyébként úgy tudják nem fizeti a bérleti díjat. Úgy gondolják, a gyámhivatalnak is felül kéne vizsgálnia a problémát mivel az elkövetett cselekményekről tud az apa, aki így mint gyám szerintük nem végzi megfelelően a dolgát.

A tükör sem maradt a helyén
Forrás: beküldött

„ Minden hatóság illetékes felé jeleztük a problémánkat. Az utóbbi egy évben legalább 8-10 ilyen eset történt, amiről csak mi tudunk" – részletezte olvasónk.

 Egy másik olvasónk beszámolója szerint egy Töviskes téri társasházban is rongált a napokban, illetve a garzonházban is voltak vele gondok régebben. A fentiekről érdeklődtünk az Evat Zrt.-nél illetve a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnál is. Válasz eddig nem érkezett, de amennyiben válaszolnak, közzétesszük.

Mirkóczki Zita a körzet önkormányzati képviselője elmondta, a Városi Kulturális, Idegenforgalmi és Szociális Bizottság arról döntése szerint a helyzet tarthatatlan. Úgy tudja ennek nyomán, az Evat már felajánlott egy másik ingatlant a családnak, de nem fogadták el.  Mirkóczki Zita azt is mondta, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékesekkel, hogy mihamarabb rendeződjön a helyzet. Szeretné, hogy a család számára is a legjobb megoldás szülessen és a környéken élők nyugalma is biztosított legyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában