Szüret

2022.10.15. 19:45

Mustot préseltek a gyerekek a Forrásban

A szüreti programon előkerült a rokka, a gesztenyék, a sógyurma és a fakanál.

Sz. M. L.

Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

 Szüreti Játszóház, s benne sógyurma, rokka kézműves termékek valamint mustprés várta szombat délután a gyerekeket és szüleiket az Egri Kulrturális és Művészeti Központ Forrás Gyermek és Ifjúsági Házában.

– Egy önfeledt, kreatív napot szerettünk volna, amelyet a szüreti időszak köré építettünk fel. A kézműves foglalkozásokon dugó-babákat, fakanál bábokat, parafa figurákat is készítettek, egészen két éves kortól tizenkét éves korig találhattak programot a családok, volt gesztenyedobáló és sógyurma is. A kicsik, lévén Eger híres szőlőtermő és bortermelő vidék, megismerkedhettek a mustkészítés módjával, s kóstolóra is lehetőségük nyílt – ismertette Pitluné László Erika az EKMK közművelősdési szakembere. A kisebbeknek szóló programon a Kerek Perec Egylet is előadott egy mesés, zenés interaktív műsort A Kalap címmel, majd a táncház szórakoztatta őket, a Szederinda Néptáncegyüttessel rophatták.

Az „Eger, a szőlő és a bor városa” tematika nyomán plakátkészítésben is kipróbálhatták magukat a nagyobbak, papírnyomat technikával készítették műveiket, melyeket díjaztak is. Bulla Márta a Forrás szakmai vezetője és a program szervezője elmondta, művészi grafikai technikával a szőlészet, borászat és a szüret témáját dolgozták fel.
– Természetesen életkori sajátosságoknak megfelelően díjazunk három résztvevőt. A gyerekek végigkövethetik, hogy a dúc, amelyet készítenek hogyan alkalmas a sokszorosításra a nyomdafesték és a grafikai présgép segítségével – emelte ki. Hozzátette, az ünnepkörökhöz kapcsolódóan a hónapban még halloween tematikájú, valamint idén adventi és karácsonyi játszóházat is szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában