Nem mindennapi

2022.10.06. 08:33

Legalább 20 éves kovásszal kezdhettek a péktanoncok Nagyrédén

Mintegy húszéves anyakovásszal készült a kenyértészta.

Sz. Sz. I.

Forrás: Molnár József Közösségi Színtér, Könyvtár - Nagyréde

Kovászos kenyér workshopot tartottak a nagyrédei Molnár József Közösségi Színtér és Könyvtárban a minap, tájékoztatta portálunkat Oláh Adrienn közösségszervező. 

– A nemezelő szakkörünkön, beszélgetés közben érlelődött meg meg a rendezvény ötlete. Legnagyobb örömünkre óriási volt az érdeklődés, harmincan vettünk részt a workshopon. A maximális létszám betelése után, sajnos, még legalább tíz érdeklődőnek kellett azt mondanom, hogy már nem tudjuk fogadni őket. A hatalmas érdeklődésre jellemző volt még, hogy nemcsak nagyrédeiek jöttek, de érkeztek Budapestről, Pálosvörösmartról és Markazról is. Sikerült megnyernünk a községünkben lakó Szemes Fruzsit, hogy átadja az érdeklődőknek a jó húsz éves szakmai tudását és tapasztalatát ezen a területen. A kenyér készítéséhez megosztotta velünk a legalább ennyi idős anyakovászát, és arra is megtanított, hogyan készíthetünk finom kenyereket szívvel-lélekkel. Az alapanyagokat a nagyrédei önkormányzat biztosította a számunkra – foglalta össze Oláh Adrienn.
 

Címkék#pék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában