Repohár

2022.10.05. 13:52

Poharazgatás közben is óvhatják a környezetet Hatvanban

A kezdeményezés célja, hogy csökkenjen a megtermelt szemét mennyisége a nagy rendezvényeken.

T. O.

Forrás: Beküldött fotó

Hatvanban az elmúlt évihez hasonlóan az ezen a hétvégén megtartandó sörfesztiválon is ihatja kedvenc nedűjét a közönség az úgynevezett repoharakból. A kezdeményezés célja, hogy csökkenjen a megtermelt szemét mennyisége a nagy rendezvényeken – indokolta a kezdeményezést portálunknak Jagodics Milán, a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke. Hozzátette, hogy a tavalyi hasonló rendezvény után is kedvelt maradt a repohár a városban, ugyanis a kiadott mennyiség csaknem felét megtartották a fesztiválozók.

– A számok beszédesek, a célunk eredetileg is az volt, hogy csökkentsük a szemét mennyiségét. Büszkén állíthatom, a rendezvényeken megtermelt szemét mennyisége mára a negyedére csökkent: korábban tizennégy köbméter hulladékot gyűjtöttek össze a népkerti helyszínen, most ez a mennyiség három és fél köbméter.

Az új repoháron megmaradtak a városi motívumok, illetve a települést szimbolizáló épületek. A pohár külsején egy különleges funkció is megjelent a grafikai elemek között: egy QR-kód, amit ha beolvasnak a használók, akkor az a hatvaniprogramok.hu weboldalra mutat, és onnan első kézből értesülhetnek nemcsak programokról, hanem az adott rendezvények sorrendjéről és időrendjéről is. A megújult repoharakat elsőként az idei sörfesztiválon lehet megvásárolni 500 forintért, aki pedig nem szeretné hazavinni a poharat, az leadhatja a vásárlás helyszínén, ahol az árát visszakapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában