Barátom a Tisza-tó

2022.10.07. 11:29

Szécsi Zoltán, az egri pólólegenda 20 éve szeretett bele a Tisza-tóba: elmesélte, hogyan kezdődött + videó

A háromszoros olimpiai bajnok pólólegenda már sokszor hajózott a Tisza-tavon.

HEOL

Barátom a Tisza-tó címmel indított videósorozatot a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. a Youtube-on. A sorozat célja, hogy megmutassa, milyen nagy kincs az, amit nap mint nap kapunk a természettől. Fontosnak érzik, hogy mindannyian méltó tisztelettel és odafigyeléssel tevékenykedjünk, hogy ezt a páratlan tájat generációk sora csodálhassa még.

Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok pólólegenda is felejthetetlen emlékeket őriz a Tisza-tóról, ahol elmondása szerint már számos alkalommal hajózott:
– A kétezres évek elején szerettem bele a Tisza-tóba, feleségemtől még egy klasszikus fa ladikot is kaptam, egy akkor még hat lóerős motorral. Számos alkalommal átmentünk ezen a helyen halászlevet enni, Poroszlóról Tiszafüredig. Minden irányban átjártuk a Tisza-tavat, miközben sok szép halat fogtunk – fogalmazott Szécsi Zoltán.

Az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke mindenkit arra buzdít, aki teheti, látogasson el a Tisza-tóhoz:
–  Most, hogy újra Egerben élünk, vissza tudtunk találni a Tisza-tóhoz. Mindenkinek javaslom, hogy jöjjön és nézze meg ezt a csodálatos vadvilágot, mert ilyet máshol nem lát. A vadregényes érzést nem lehet visszaadni – tette hozzá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában