Egyházi élet

2022.10.20. 13:35

Több, mint hétszáz diák imádkozta a rózsafüzért Gyöngyösön

Világszerte minden év októberében rendezik meg az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ békéjéért című programot. A korűbbi években Eger után Miskolc, majd Jászberény és Sátoraljaújhely volt a helyszín, idén pedig Gyöngyösre, a Szent Bertalan templomba hívták a gyermekeket.

HEOL

A gyermekek rózsafüzéreit szenteltvízzel hintették meg

Forrás: eger.egyhazmegye.hu/Máthé Péter

Pio atya szavai szerint: amikor egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, megváltozik a világ. A Szent István Rádió és Televízió 2018-ban hívta először imára a fiatalokat, azóta minden esztendőben más-más városban szerveznek programot ebből az alkalomból - közölte az Egri Főegyházmegye a honlapján.

Kiemelték: 12 oktatási intézményből több mint 700 tanuló vett részt a közös imádságon október 18-án. Bérczessy András igazgató, főszerkesztő köszöntőjében elmondta: minden gyermek kapott egy egytizedes rózsafüzért a mai nap alkalmából, abban a reményben, hogy októberben, a Szűzanya hónapjában és a későbbiekben is fognak imádkozni.

Megtelt a templom hatalmas hajója
Forrás: eger.egyhazmegye.hu/Máthé Péter

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában