Halloween

2022.10.29. 18:14

Tökjó bulit csaptak Abasáron a boszorkányok + fotók

A halloween jelmezes esten a tökök versenyeztek méret szerint, süteményként és faragványként is.

Sz. Sz. I.

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Az abasári Tökjó Buli résztvevői nemes versengésre népesítették be szombat délután a Saári Közösségi Házat. A tét nem kisebb volt, mint hogy kié Abasár legnagyobb töke a tavasszal kiosztott tökmagokból kikelt termések versenyében. A legfinomabb tökös sütemény elkészítéséért is elsőség járt. A versenyszabályzat szerint a sütőtököt tartalmazó édességek ázsióját emelte, ha kellően ijesztő díszítéssel látták el készítői. Ezen kívül a legszebb faragott tök elkészítőjének, és a legrémisztőbb jelmez viselőjének személyére is fény derült az este során. 

A hangsúly azonban érezhetően a Halloween-bulin volt. A közösségi házba érkező kedves édesanyák és gyermekeik átöltözve, pillanatok alatt horgas orrú boszorkányokká, imbolygó csontvázakká, vicsorgó szörnyekké váltak, de voltak, akik horrorisztikus maskarájukban érkeztek a falun keresztül. A fiatal lányok között szemmel láthatóan a varázslótanonc jelmeze volt a legnépszerűbb, amelyhez színes varázspálca is dukált. Végül aztán kiderült, hogy a jó zene hallatán a szörnyek, boszorkányok és gonosz szellemek is leginkább nevetni és táncolni szeretnek.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában