Advent

2022.11.28. 10:51

A parókiára költözik a bükkszenterzsébeti könyvtár, hogy kisebb legyen a rezsijük

A bükkszenterzsébeti könyvtár a magas fűtésszámla miatt a művelődési házból átköltözik a parókia épületébe.

F. V. E.

Jelenleg is javában tart a dobozolás, hogy decemberben már az új helyen fogadhassák az olvasókat. Nagy Anita könyvtáros a költözködés közben is azon töri a fejét, hogyan tehetné meghittebbé a karácsonyt, mivel segíthetne az olvasóknak ráhangolódni az ünnepre, ezért a már tavaly is nagy sikernek örvendő verses adventi kalendáriumot szervezi.

Korábban könyveket mutatott be a könyvtár polcairól vagy megkérdezte az olvasókat, mi a kedvenc kötetük, az előző évben pedig mivel a versek körül forgott minden, ezért úgy gondolta, a karácsony előtti időszak is szóljon a rímekről.

– Könyvtári tagokat és a programjainkon résztvevőket kerestem meg azzal, hogy mondják el, melyik a kedvenc karácsonyi versük, s kinek küldenék, üzenetet is csatolhattak hozzá. Nagyon népszerű volt a kezdeményezés, többen mondták, hogy a versek és a képek segítettek ráhangolódni az ünnepre. Ezért most is megszerveztem a verses adventi naptárat, s szívesen részt vesznek benne, akiket megkerestem. December elsején posztolom a Bükkszenterzsébet Művelődési Ház és Könyvtár facebook oldalára az elsőt, s egészen karácsonyig minden nap újakat osztok meg – mondta el portálunknak Nagy Anita.

Emellett karácsonyi mesés kvízzel is jelentkezik a bükkszenterzsébeti könyvtár december elején, szintén a közösségi oldalukon. Egy hét áll majd rendelkezésre a mesefilmekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására, s aki húszból legalább 15 helyes választ ad, annak a neve bekerül egy kosárba, s sorsolással döntik el, ki nyeri meg az édességcsomagot. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában