Közmeghallgatás

2022.11.10. 13:51

Adódnak problémák a mónosbéli otthon kamasz lakóival

Szeretnének jobban és békésebben együtt élni a gyermekotthonnal a mónosbéliek.

Tóth Balázs

Az idei és a jövő évi Batul Fesztiválhoz is nyertek támogatást

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Közmeghallgatást tartottak október végén Mónosbélben. Előbb Varga Sándorné polgármester számolt be az önkormányzat anyagi helyzetéről és a pályázatokról.  Mint mondta, 37,2 millió forint bevétellel és kiadással számolnak idén, ebből kötelező feladatokat látnak el, fenntartják az intézményeket. Emellett rendezvényeket tartanak, szervezik a közösségi életet, ellátják a szociális feladatokat, lakhatási, gyógyszer-, tanévkezdési és tűzifa-támogatásokat adnak, támogatják a polgárőröket. 

A hozzászólók főként a Mónosbélben működő gyermekotthon lakóival voltak elégedetlenek. Egyikük furcsának találta, hogy egy háromszáz lakosú településen 54, intézetben nevelkedő gyerek lakik. Amíg kisgyermekek voltak itt, és zárt volt intézet, nem volt gond. Ma kamaszok élnek itt, akik unatkoznak, az utcán csatangolnak, rongálnak iskolaidőben és éjjel is, mert pár napig működik a kiléptető rendszer, majd a kerítésen át lépnek ki a gyerekek. A hozzászóló szerint össze kell fognia a falunak, megszüntetni az áldatlan állapotot. Elmondta azt is, döbbenten olvasta nyáron, hogy az egri Érsekkertben egy bélapátfalvi és hét mónosbéli gyerek kirabolt egy férfit. Szerinte ha így marad, generációk fognak elveszni az állami gondoskodásban élők közül. 

Rendezvényekre, buszra, gépekre nyertek támogatást

Varga Sándorné polgármester beszámolt az önkormányzat pályázatairól. Folyamatban van uniós támogatásból a szennyvíztisztító telep korszerűsítése. Szociálistűzifa-támogatásként tavaly 33, idén 31 köbmétert tudnak szétosztani, az előző évben 49 család kapott ilyen juttatást.  A Magyar Falu Programban rendezvényekhez szükséges eszközökre 1,7 millió forintot nyertek, sátrakat, padokat, evőeszközöket, tányérokat kaptak, ezeket már használták is a Batul Fesztiválon. A Nemzeti Művelődési Intézettől a húsvétra és a Batul Fesztiválra egymillió forintot kaptak. A jövő évi fesztiválra is nyertek már pénzt.  A belterületi közterületek rendbetételére 4,6 millió forintból vásároltak gépeket. A falugondnoki szolgálat létrehozására, ahhoz buszbeszerzésre 12,5 millió forintot nyertek, a busszal az óvodásokat, az ebédet és az időseket szállítják. Közművelődési szakember fizetésére 3,5 millió forintot kaptak.  A játszótér és a járdafelújítási pályázataik tartaléklistára kerültek, a Kossuth utca, illetve a Petőfi utca felújítását célzókat elutasították. A tájházfelújítás első ütemére, tervezésre, állagmegóvásra 8,3 millió forintra pályáztak, ezt a beadványukat még nem bírálták el. 


Egy másik hozzászóló szerint is ingerszegény a kamaszoknak a környezet, nincs lehetőségük a gyerekeknek kulturális programokon részt venni, sportolni önállóan, a családi hátterük sincsen rendben. Továbbtanulásukat is korlátozza, hogy egy ilyen kis községben élnek. Nem a gyerekek a hibásak, hanem a rendszerrel van baj. Az előző hozzászóló és egy levélíró szerint is funkcióváltásra volna szükség, és idősek otthonát kellene kialakítani a módszertani intézmény helyett. 

Egy férfi szerint sajnálatos, hogy ennyi szerencsétlen sorsú gyerek van. Régen intenzív volt a kapcsolat a lakóotthonnal, közelebb kell hozni a gyerekeket a lakossághoz, akkor nem fordulna elő hangoskodás, lopás. Segíteni kell rajtuk! Egy fiatal édesanya szerint ők a környezet miatt költöztek ide, és nem szeretnék, ha a gyerekeiket atrocitás érné, vagy rosszba vinnék az intézetben nevelkedők. 

A polgármester elmondta, az észrevételekkel a megyei igazgatóhoz és az országgyűlési képviselőhöz fordulnak, ha nem lesz változás, az országos vezetőt értesítik. Az intézménynek az utóbbi időben egyébként nem volt állandó igazgatója, novembertől neveztek ki újat. Régebben több helyinek adott munkát az otthon, de sokan távoztak a dolgozók közül. Hozzátette, azért vannak ma kamaszok az intézményben, mert a 12 év alattiak már nevelőszülőkhöz kerülnek, s az idősebbekről gondoskodnak az otthonban. Január közepéig adnak időt arra, hogy változás történjen, utána a témában újra közmeghallgatást tartanak. 

Egy másik észrevétel a kóbor macskákra vonatkozott, amelyeket ivartalaníttatni kellene, a polgármester elmondta, szerettek volna pályázni erre, de kevés támogatólapot kaptak vissza a lakosságtól. Szó esett útjavításról, vízelvezető árkok rendbetételéről és kialakításáról, a Kossuth Lajos utca fásításáról, ide lombos, de alacsony fákat szeretnének ültetni. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában