2022.11.12. 15:22
Drágább lesz a közvilágítás, de a jövő évi gazdálkodást illetően is optimisták Lőrinciben
– A nehézségek ellenére is megőriztük a 2022-es költségvetés egyensúlyát, számos fejlesztést hajtottunk végre, és reményeink szerint a jövő év is eredményes lesz – jelentette ki Víg Zoltán polgármester a szerdai közmeghallgatáson Lőrinciben.
A Hunyadi Mátyás iskola épületének felújítását is folytatnák
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Lőrinciben a közmeghallgatások hagyományosan lakossági érdektelenség mellett zajlanak. Valamikor mindhárom településrészen – így Selypen és a Mátravidéki Erőműnél is – tartottak hasonlókat, mára a városközpontban lévő közösségi ház maradt az egyetlen helyszín, de itt is csupán három-négy érdeklődő állampolgár jelent meg. Víg Zoltán polgármester így a képviselő-testület tagjainak és az üres széksoroknak ismertette az idei tervek teljesítését, valamint a jövőbeni elképzeléseket.
Az önkormányzat 2022-ben 2,27 milliárd forintból gazdálkodott – ez csaknem 400 millióval több, mint az előző évben, s ugyanennyi a tervezett kiadás is. A két év közötti jelentős többletet az adóbevételek kedvező alakulása tette lehetővé, de jelentős, mintegy 430 millió forint volt a feladatok ellátására kapott állami támogatás is. Víg Zoltán itt a jövő év nehézségeire kitérve megjegyezte: a közvilágítás 16 millióba kerül, amiből 14 millió a támogatás, ám információi szerint 2023-ban az említett ár négyszeresét is elkérheti a szolgáltató, miközben a támogatás mértéke még nem ismert.
Az idén elvégzett fejlesztések sorában a városvezető megemlítette a temetői új urnafalat és környezetét, ugyanide hűtőberendezés vásárlását, de megújult a ravatalozó is. Felújították a selypi óvoda és a sporttelep kerítését, a 21-es főút körforgalmaiba örökzöldeket telepítettek. Több utcában fekvőrendőröket helyeztek ki, a Selypre bevezető útra pedig forgalomlassító berendezés került. Két csomagküldő automatát is felszereltek, a közösségi ház üzlethelyiségébe és gépterem helyiségébe pedig klímaberendések kerültek. A Szabadság téren elkészült a színpad és a pecsenyesütő épülete, s mobil színpadelemeket is vásároltak. Kész lett továbbá az elektromos autótöltő állomás, ami rövidesen használható lesz.
Saját forrásból megvalósult több utca felújítása és a temetői parkolót is leaszfaltozták. Vásároltak egy többfunkciós munkagépet, és két gépjárművet, az egyiket a mezőőrség számára. Fogorvosi széket vettek az erőműi rendelőbe, kazáncsere történt az idősek otthonában és a selypi orvosi rendelőben. Kiépítették az Árkád körüli területen és a lőrinci iskola előtti parkban a locsolórendszert. A Selypen kialakítandó buszforduló tervezése folyamatban van, megvalósításához támogatásra pályázik az önkormányzat.
Ami pedig a jövő évet illeti, pályázati anyagot készítettek elő, illetve illetve pályázatot nyújtottak be a Petőfibánya felől érkező kerékpárút végétől Vörösmajorig, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola energetikai korszerűsítésének második ütemére, a Kastélykert utca, a Kis utca, a Béke utca, a Petőfi utca, a Toldi utca, a Temesvári utca és a Május 1. utca felújítására. Pályázat keretében szeretnék megvalósítani a Petőfi utca teljes hosszában a kétoldali vízelvezető árok kiépítését is.
Elhangzott, az önkormányzat az önerős fejlesztések költségei mellett a beruházásokra összesen 1,8 milliárd forint pályázati támogatásban részesült.