Közmeghallgatás

2022.11.24. 16:44

Egy hét alatt tizenkét lopás, betörés történt a völgyben

Közmeghallgatás szakította félbe az év utolsó rendes közgyűlését az egri városházán november 24-én.

Sz.M.L.

Elsőként Vankó László, az egri közlekedéssel és parkolással kapcsolatban osztotta meg aggodalmait.

– Már tavaly is felszólaltam ebben az ügyben, de egy év alatt semmi nem történt, pedig jó pár felvetésem volt. Rettenetes állapotban vannak az utak, a vízelvezetők. Óriásit zakkannak a buszok. A motorkerékpárommal beleszaladtam egy kátyúba, ami műszaki hibát eredményezett. 15 centiméteres nyomvályúk vannak az aszfaltban, a Sas úton, a buszmegálló környékén. A parkolás továbbra sincs megoldva, az utak szélén egy egész sávot elfoglalnak az autók, zavarják a forgalmat. A Kistályai úton kevés a gyalogátkelőhely az üzemek környékén – mondta.

– Ezen utak egyike sem önkormányzati. Az egri úton jeleztük a parkolási problémát a Magyar Közútnak. Egy szakaszon megállni tilos tábla került ki. A Kistályai út is a közút fennhatósága, számos alkalommal jeleztük, hogy gyalogátkelőre, buszmegállóra van szükség. Bosszantó, hogy nem történik semmi, újra jelezni fogjuk – mondta.

Másodjára Kolman Gyuláné a Cselekvő Egyesület tevékenységéről számolt be, amely hátrányos helyzetű emberek megsegítésére jött létre. Felmerült, hogy a nyugdíjas házhoz Az Ételt Az Életért Alapítvánnyal ételt szállítsunk. Azt szeretném kérni, hogy az egykori imaházként használt helyiségbe szállíthassuk az ételt, zárt dobozokban, hogy az idősek át tudják venni – kérte. A polgármester biztosította róla, hogy ha azt a helyiséget nem tudják biztosítani, akkor másikat keresnek. Mirkóczki Zita szerint a családsegítőben is ki lehet osztani az ételt.

Gál József a piac helyzetével kapcsolatban beszélt.  
–  Ha a képviselők decemberben nem dolgoznak, akkor a fizetést sem veszik fel, igaz? Bár most nem erről akarok beszélni. Én ‘89 óta vagyok őstermelő – tért vissza az eredeti témához. – A piac takarítása nem elégséges. Volt olyan termelő, aki patkányt, egeret talált az áruja között. Nagyobb figyelmet kellene fordítani a fertőtlenítésre. Egyébként néhány hete volt a Magyarok Vására, amely nagyon népszerű, de óriási összeget kértek az autósoktól. Harmadrészt arról szeretnék beszélni, hogy a Szépasszony-völgynek nincs gazdája. Csak egy hét alatt 12 betörés, lopás volt. A völgynek a parkolása is borzalmas és a forgalmi rendet is meg kellene fordítani a pincéknél. Miért nem lehet kamerákat felszerelni? – mondta. 

– Minden autóval beérkezőnek fizetnie kell az érsekkerti behajtásért, ezt a vásár szervezői nem akarják kifizetni. A Szépasszonyvölgyben három kamera üzemel, és jelenleg folyamatban van a völgy közlekedésének újra tervezése – mondta.

Császár Zoltán a völgy ügyeiért felelős önkormányzati biztos elmondta, hogy a völgy közlekedéséről már egyeztetnek. Kérte a felszólalót, hogy máskor kulturáltabban fogalmazza meg a véleményét.

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy régen rengeteg panasz volt arra, hogy sokan behajtottak az érsekkertbe ami természetvédelmi terület, s öröm, hogy ez megszűnt.  

A felszólaló Császár Zoltánnak szeretett volna válaszolni, ám erre nem kapott lehetőséget, bekiabálással jelezte, hogy majd személyesen megosztja vele a gondolatait, de Császár Zoltán közölte, személyesen sem kíváncsi rá. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában