Biztonság

2022.11.18. 14:00

Lassan, de érkeznek az életmentő gondosórák a Heves megyei idősekhez is

Idős olvasóink és hozzátartozóik érdeklődtek portálunknál, mikor érkeznek meg végre a gondosórák, amelyek hasznáról többször is cikkeztünk portálunkon. Megkérdeztük. Az eszközök egy részét már megkapták az igénylők, a többiektől türelmet kérnek..

Barta Katalin

A gondosóra biztonságot jelent az idős egyedülálló embereknek

Forrás: Shutterstock

A nagyúti Csabavölgyi Éva a márciusi megrendelés után csaknem két hónappal megkapta a gondosórát. Azért igényelte, mert naponta kénytelen egyedül hagyni idős édesanyját, amikor dolgozik. 
– Ő már korlátozott a mozgásában, s egyéb egészségügyi gondja is van – tudatta. – Amíg dolgozom, a nővéreim tudnak segíteni a felügyeletében. Engem telefonon tudna elérni édesanyám, ha baj van, de gyakran eltéveszti a számokat. Ezért nagyon hasznos nekünk az új jelzőkészülék, aminek az igénybevételére még, szerencsére, nem volt szükség. Az óra is jelzi, ha a lemerülés veszélye fenyeget, de a diszpécserközpontból is figyelmeztetnek erre. 

Ám nem mindenki kapta még meg a gondosórát. A káli Mátrai Ilona is márciusban rendelte meg az édesanyjának, de azóta se gondosórát nem kapott, se értesítést a kézbesítés késlekedésének okáról. 

Kerecsenden a könyvtárban is lehetett regisztrálni a programra. Itt 137 igénylést adtak le Forgácsné Román Rita könyvtáros segítségével és kilencvenen kézhez kapták és használják is a készüléket. 
– Sajnos még nem mindenki jutott hozzá, de akik megkapták, elégedettek – közölte Forgácsné Román Rita. – Nagyon szeretik, sőt egy idős néni azt mondta, annak is örül, ha legalább felhívja őt valaki. Ha lemerülőben van a készülék, a diszpécser felhívja a tulajdonost, hogy legyen szíves feltölteni. 

Nyáron is érdeklődtünk, hogy mikor érkeznek meg a gondosórák. Akkor azt a választ kaptuk, hogy mivel rengeteg igénylés érkezett, az adatok feldolgozása folyamatos. 

Most elküldött kérdésünkre azt felelték, hogy az eszközök kiszállítása folyamatos. Azoktól, akik még nem kapták meg, türelmet kérnek. Csomagküldő szolgálat segítségével érkeznek meg az okosórák, amiről előzetesen értesítik a regisztráltakat. 

Megírtuk, hogy a négy évre tervezett Gondosóra program idén az esztendő elején indult. A lényege, hogy minden 65 éven felüli magyar állampolgár ingyen kaphat jelzőeszközt, amihez huszonnégy órás diszpécserszolgálat kapcsolódik. Ezzel az idősbarát megoldással a kormány fő célja, hogy a szépkorúak lehetőleg a családjukkal, a hozzátartozóik közelében élhessenek. Ez a digitális fejlesztés csaknem másfél millió idős állampolgár életébe hozhat biztonságot. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásért korábban személyi térítési díjat kellett fizetni. Az új jelzőeszköz alanyi jogon jár. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idősek baj esetén egy egyszerű eszköz révén kapcsolatba léphessenek az általuk előre megjelölt személlyel, aki közvetlen és gyors segítséget nyújthat. A szolgáltatás ingyenes, s az ország minden településén hozzáférhető lesz. Az igényléséhez csupán regisztrálni kell a Gondosora.hu weboldalon. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában