Természet-ember 1:0

2022.11.06. 11:30

Lebontatnák a felsővárosi szülők a hódvárat, mert a gyerekek az Eger-patakban játszanak

Minczér Gábor szerint engedély van a bontásra. Úgy tudjuk egyszer már szétszedték, a hód meg visszaépítette.

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Minczér Gábor egri alpolgármester pénteki videója szerint a Tövisker tér közelében épült hódvárat hamarosan elbonthatják. Elmondta, aggódó szülők keresték meg az önkormányzatot, mert szerintük ha gyermekeik a patakban játszanak, akkor balesetveszély fenyegeti őket a hódvár miatt. Minczér Gábor úgy tudja erre az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Egri Szakaszmérnöksége engedélyt kapott a hódvár megbontására, ugyanakkor felhívta a szülők figyelmét a videóban arra is, hogy eleve nem jó ötlet a patakban játszani a gyerekeknek, hiszen az hódvár nélkül is balesetveszélyes.

Portálunk információi szerint idén tavasszal egyszer már lebontották a várat – a hódok meg visszaépítették. Csakhogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága korábbi anyagában felhívta a figyelmet arra, hogy a hódvár természetvédelmi szempontból fontos, s téli éléskamraként és a hideg elleni védelemként is funkcionál, amellett, hogy ebben cseperednek az utódok.

– Ha a hódcsaládok jönnek, akkor azok rágnak, gátat építenek, ami az átlagembernek is feltűnik, sok esetben a rosszallását vívja ki. Rágnak, mert a téli ínséges időszakra földközelbe, elérhetővé szeretnék tenni a lombkoronában található rügyeket, zsenge kérgeket. S amennyiben nincs a víz közelében kellő mennyiségű bokorfűzes vagy egyéb alacsony lombozatú cserje, kénytelenek a magasabb fáknak nekiesni éles fogaikkal. Jó hír a galériaerdőkért aggódóknak, hogy még véletlenül sem távolodnak el a vízparttól 15-18 méteren túlra, tehát legrosszabb esetben is csak ezt a keskeny fásszárú sávot rághatják meg – írják. Tehát ha megint újra kell építenie a várat a hódcsaládnak, akkor nyilvánvalóan újra növényeket fognak kidönteni. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a hódvárak a klímaváltozás okozta negatív hatások mérséklésében is szerepet játszanak. 

– Az embert is próbára tévő, izzasztó kánikulai napokban akár 3 - 4 Celsius fokkal is csökkenthetik a léghőmérsékletet a környéken. Ráadásul ezeknek a visszaduzzasztott hódtavaknak a vízvisszatartási hatása is jelentős mértékben megmutatkozik a környező kaszálók, gyeptársulások is igényelte talajvízszintben is – fogalmaztak. Természetesen a BNPI-nél is érdeklődtünk, hogy szabályos-e ősz végén bontani a hódvárat és elég-e hozzá a vízügyi engedély és mi történik a hódokkal a bontás után. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában