Újratemetés

2022.11.15. 07:00

Második világháborús magyar katonákat exhumáltak Aldebrőn

A honvedelem.hu helyi forrásokra hivatkozik, melyek szerint a temetőben egymás mellett két hősi sírhely volt, amelyekben a magyar katonák nyugodtak.

Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság (HM HIM HHI) munkatársai Aldebrő temetőjében végeztek feltárást, amelynek során három, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát sikerült exhumálniuk, írja a honvedelem.hu.

A HM HIM Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságra érkezett megkeresés alapján a hadisírgondozó szakembereknek Májer Lajos őrvezető temetési helyét kellett beazonosítaniuk a születési helyén történő újratemetéséhez. Az igazgatóság munkatársainak átadott bőséges információ és az önkormányzat tájékoztatása szerint az őrvezetőt az eredetileg külterületen lévő sírhelyéből a háború után exhumálták, és a helyi, aldebrői községi temetőben temették újra, bajtársával együtt. (Az eseményről fennmaradt a pap halotti búcsúztatója a cikk szerint.)

Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A honvedelem.hu helyi forrásokra hivatkozik, melyek szerint a temetőben egymás mellett két hősi sírhely volt, amelyekben a magyar katonák nyugodtak. Egy idős úr visszaemlékezése szerint Frigy Jenő volt az a katona, akit Májer Lajos mellé temettek el. Kiderült, hogy napjainkra már csupán az egyik sírhely volt egy rozsdás vaskereszttel megjelölve, amelyen nyomokban felfedezhető volt Májer Lajos neve. A szakemberek saját adatbázisaikból három magyar katona nevét ismerték (köztük volt Frigy Jenő és Májer Lajos is), akiket a Heves megyei településen temettek el, de pontosabb ismerettel nem rendelkeztek.

A HM HIM HHI Belföldi Hadisírgondozó Osztályának munkatársai szeptember 21-én végezték el a feltárást Aldebrőn. A temető bejáratához közel fekvő két katonasír közül az úthoz közelebbi sírban körülbelül egyméteres mélységben, a tárgyi mellékletek alapján (köpeny és zubbonygombok, vékony nadrágszíj) magyar katona volt eltemetve. Noha a sírban megtalálható volt egy 36M azonossági jegytok, az nem volt kilyukasztva, így személyi azonosításra nem volt alkalmas. A másik síron a már említett rozsdás vaskereszt állt, Májer Lajos névvel, ahol mintegy száznegyven centiméteres mélységben két magyar katona volt eltemetve. A két maradványt sikerült külön-külön exhumálni. A kutatás során előkerült egy orosz F1-es kézigránát és körülbelül fél kilogrammnyi gyalogsági lőszer is, amelyeket a tűzszerészek szállítottak el. 

A laborvizsgálat keretében a kétfős sírból exhumált egyik váz antropológiai vizsgálatát követően megállapították, hogy 35 év feletti személyről van szó, ami az Aldebrőn eltemetett hősi halottakról csak egyvalakire: Frigy Jenő honvédre illett. A másik két esetben sajnos olyan mértékben roncsolt volt a földi maradvány, hogy életkorbecslésre nem volt lehetőség, és más módon sem lehetett eldönteni, hogy melyik maradvány kihez tartozik. Ebben az esetben a szakemberek tehát ismerték a katonák neveit (Barabás Károly szakaszvezető, Májer Lajos őrvezető), azokat azonban nem lehetséges maradványhoz kötni.

Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A hősi halált halt Májer Lajos hozzátartozói végül úgy döntöttek, hogy mivel nem lehetséges teljes bizonyossággal azonosítani az őrvezető maradványait, nem élnek a születési helyre történő áttemetéssel. Az exhumált három magyar katona földi maradványait végül Budapestre, a HM HIM HHI erre a célra kijelölt objektumába szállították.

Az exhumált magyar katonák újratemetésére Budapesten, a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák számára kijelölt parcellarészen kerül sor - tervezetten még az idén, írják a cikkben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában