Programajánló

2022.11.25. 07:00

Remek programokkal indul az ünnepi időszak megyénkben

Ünnepélyes keretek között megyeszerte meggyújták az advent első gyertyáját, amelyet koncertek és egyéb rendezvények színesítenek.

HEOL

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Péntek

Kerecsend A Felzárkózó Települések Program keretében számos programmal várják a fiatalokat e hét végén is. A Világítani fogok Egyesület önkéntesei is megérkeznek a faluba, hogy részt vegyenek a szervezésben. 
Mint azt az egyesület közösségi oldalán tudatják, 25-én, pénteken este hat órától a Karaván Színház előadásában tekinthetik meg az  I'm online című darabot, amely az internetes zaklatásról, s annak következményeiről szól. A helyszín a Közösségi Ház lesz, s főként 13 éveseket várják a bemutatóra.
Másnap, szombaton reggel fél kilenckor az önkéntesek elindulnak a gyermekekért, s kilenc órától a volt téesz irodán látnak hozzá az adventi koszorúk elkészítéséhez. A koszorúkötés után adventi műsor és koncert lesz. A diákok versekkel és egy különleges dalfeldolgozással készülnek a közös együttlétre, majd a Romano Drom Zenekart látják vendégül, akik talpalávaló cigányzenét fognak játszani. Este hat órától a kortárssegítő csoport és a kamasz klub tagjai beszélgethetnek a Zöld Házként ismert Jelenlét Ponton.

Eger Az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont szervezésében péntek délután öt órától Zsuffa Tünde könyveinek bemutatója és zenés irodalmi estje várja az érdeklődőket. Az eseményen közreműködik Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész.  
Szintén pénteken, este hét órától a Groovehouse együttes koncertezik a Dobó téren. 

Forrás: Facebook/Eger Advent

Gyöngyös Az idei adventi rendezvénysorozat november 25-én, pénteken kezdődik és egészen december végéig tart, az adventi hétvégéken pénteken, szombaton és vasárnap is rendeznek programokat, köztük a hagyományos adventi gyertyagyújtásokat, amelyekre minden vasárnap 18 órától kerül sor a Belváros téren. A fellépők névsorát folyamatosan teszik közzé a szervezők a Gyöngyösi Advent 2022 Facebook-eseményében, de megtalálhatók a város weboldalán is, a programok menüpontban.
 

Forrás: gyongyos.hu

Szombat

Hatvan November 26-án a Barangoló Kulturális Egyesület szervezésében megvalósuló hatvani sétára várják azokat, akik kedvelik az erdőben barangolást. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Eger Az Adventi gyertyagyújtások az Egri Érseki Palota udvarán az ünnepi szombatokon 15:30 órától kezdődnek. A nap folyamán lehetőség lesz a borsodnádasdi kézműves Molnárkalács kóstolására, illetve a Palota díszudvarán november 26. és december 23. között Adventi vásár várja a látogatókat minden nap déltől egészen este hét óráig. Továbbá megrendezik a Betlehem készítő pályázatot, melynek kreatív alkotásai ingyenesen megtekinthetőek lesznek az adventi időszakban a Palota aulájában.

Forrás: egriersekipalota.hu

Ugyancsak szombaton délután öt órakor felkapcsolják az ünnepi fényeket, és megnyitják az Eger Advent idei programsorozatát. Fél hattól a Dobó téren Báder Elemér és Molnár Dániel muzsikálnak majd. 

Gyöngyös Délután hat órától a Belváros téri színpadon fellép a LivingRoom és Völgyesi Gabi (Unique együttes).

Forrás: gyongyos.hu

 

Vasárnap

Hatvan November 27-én Hatvanban a Kossuth téren este hat órakor Horváth Richárd polgármester gyújtja meg a város első adventi gyertyáját. Előtte, délután félnégytől a Grassalkovich énekegyüttes koncertje lesz látható a Szent Adalbert Plébániatemplomban.

Kisköre Vasárnap 16:30-tól St. Martin koncert lesz a Szent István Parkban. Magyar Csilla polgármester és Szabó Zsolt országgyűlési képviselő mondja el gondolatait az ünnepi készülés kapcsán.

Gyöngyös Este hat órától meggyújtják az első Adventi gyertyát, amelyre áldást mond Balog Gyula kanonok-plébános, közreműködik a Cantare Városi Vegyeskar.

Forrás: gyongyos.hu

 

Egész hétvégén

Már látogatható a megyeszékhelyen a hangulatos karácsonyi vásár a szokott helyen, a Dobó téren. Egészen az ünnepig a történelmi belváros meghittsége és a fényárban úszó Dobó tér, háttérben a csodálatos egri várral, évről évre sokakat lenyűgöz. Kicsik és nagyok, családosok és fiatal párok számára Eger a legjobb választás, ha egy igazán látványos, dallamos, csillogó, de mégis meghitt ünnepi ráhangolódásra vágynak. 
Az érdeklődőket káprázatos díszkivilágítás, különleges látványelemek, hütte hangulatú melegedő várja, és persze lesznek forralt borok, kürtőskalácsok, kézműves termékek és megannyi karácsonyi finomság is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában