Benzinhiány

2022.12.06. 14:16

Alig van üzemanyag az egri benzinkutakon, de Gyöngyösön is nagy a forgalom a MOL-kútnál + fotók

Vannak olyan kutak a hevesi megyeszékhelyen, amelyek nincsenek is nyitva.

M. H.

Ha szerencséjük van az autósoknak, akkor is hosszan kell várakozniuk

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Elfogyott vagy alig van az ársapkás üzemanyagból Eger benzinkútjain. Erről számolt be több munkatársunk és olvasónk, miután több helyütt próbáltak tankolni.
– Ahol még tudtam üzemanyagot venni, ott is hatalmas sorok vannak, húsz-huszonöt vagy még annál is több autó áll sorban. A Kistályai úton tudtam tankolni, s ott azt mondták, tegnap érkezett tartálykocsi, de mára ki is fogyott, s nem tudják, mikor érkezik utánpótlás – ezt közölte velünk egyik munkatársunk. Másikuk rosszabbul járt, az ársapkás 95-ös üzemanyagot egyik OMW-kútnál sem talált, olyan hely mellett is elhaladt, ami ki sem volt nyitva.

Egy olvasónk, aki egri építőiparban dolgozó fiatal vállalkozó, felháborodott hangvételű üzenetet küldött portálunknak. Mint írja, nagyon elege van azokból az emberekből, akik felhalmozzák az üzemanyagot, pláne az olyanokból, akik igénybe vehetnék a tömegközlekedést is.
– A döntéshozókhoz szólva: nagyon jó lenne, ha átgondolnák ezt az ársapkát, mert ha nem tudnak tankolni a kisvállalkozók a teherautókba, akkor nem egy ember kényelme, hanem jó pár család megélhetése forog kockán – húzta alá.

Mindezek után megkérdeztük a MOL-t, hogyan kezelik ezt a helyzetet. A társaság eljuttatta el közlését.
– A jelenlegi üzemanyaghiány elsőszámú oka az importhiány – tudatta. – A magyarországi üzemanyagpiac mintegy 30 százaléka importforrásból érkezett az elmúlt években, jelenleg azonban ez az ellátás szinte teljesen eltűnt. A MOL igyekszik rendkívüli importtal pótolni a kiesett mennyiséget, de a saját csatornáinkon keresztül már most sem tudjuk tovább növelni a hazai készleteket. Az európai uniós szankciók tovább nehezítik az ellátási helyzetet, hiszen a pozsonyi finomítónkból sem tudunk majd üzemanyagot behozni az országba. A hétvégén több mint másfélszer annyian tankoltak, mint a normális piaci helyzetben: elindult a pánikvásárlás, és sokan készleteket halmoznak fel, ami miatt szinte a teljes hálózatunkban jelentkezett részleges készlethiány. A töltőállomásaink továbbra is üzemelnek, a tanker autóink pedig folyamatosan úton vannak. Minden kollégánk az ország ellátásán dolgozik, és csúcsra járatjuk a logisztikai kapacitásainkat. Napi 24 órában dolgozunk a Dunai Finomító karbantartásán: a terveinknek megfelelően haladunk az újraindításhoz szükséges munkákkal, hogy a jelenlegi 50-55 százalékos kapacitásról mielőbb visszatérjünk a teljes termelési kapacitásra.
Munkatársunk Gyöngyösön is lencsevégre kapta a MOL-kútnál várakozó kocsisort.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában