Fejlesztések

2022.12.08. 17:26

Átadások délutánja: előbb-utóbb rendeződhet a selypi sarok helyzete is

Lőrinciben csütörtökön a Mátravidéki Erőmű lakótelepének a főterén kezdődött az „átadások délutánja”, aminek keretében több, az elmúlt hónapokban elkészült beruházást adott át Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője és a helyhatóság, élén Víg Zoltán polgármesterrel.

Tari Ottó

Formabontó buszmegálló-átadás a Mátravidéki Erőműnél: a politikusok tartották a szalagot, amit a gyerekek vágtak át

Forrás: Tari Ottó/Heves Megyei Hírlap

Lőrinciben az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztést valósítottak meg, amelyek nagyrészt állami támogatásból készültek el. Ezek közé tartozott a csaknem négyszáz milliós Zöldülő Város-projekt, aminek során teljesen megújult az erőműi főtér, most pedig immár – szintén állami forrásból – a buszmegálló is. Ugyancsak ebben a városrészben kondipark is létesült, amihez az önkormányzat mozgáskorlátozottak által is használható járdát építtetett, szintén önerőből. Ennek a szalagját is csütörtökön vágták át.

A rendezvénysorozat a városi temetőnél folytatódott, ahol az új urnafal mellett immár aszfaltozott parkoló is épült, és az önkormányzat felújította a ravatalozót is, mindezeket összesen megközelítően harminc millió forintból. A város központi részén, a Szabadság téren a fentebb említett Zöldülő Város-projekt utolsó etapjaként szabadtéri színpad és pecsenyesütő létesült, s itt kap helyet – megint csak állami támogatásból – az elektromos töltőállomás is.

A kiemelt helyi feladatok között szerepelt a Hunyadi Mátyás Általános Iskola Rákóczi úti, valamint a selypi Temesvári utcai telephelyeinek az energetikai felújítása. A két épületre az első ütemben 65 millió forint pályázati támogatást fordítottak. Az eddig elvégzett munka átadására is csütörtökön került sor.

Lapunk érdeklődésére Szabó Zsolt további, a jövőbeni lőrinci fejlesztések kilátásairól is tájékoztatta lapunkat. Közölte: az önkormányzat már benyújtotta pályázatát az iskolaépületek nyílászáróinak a cseréjére és további külső energetikai felújításokra, 350 millió forint értékben. Ha sikerrel járnak, a TOP Plusz biztosítja a költségeket állami és európai uniós forrásból.

A városban az egyik legégetőbb, évtizedek óta húzódó probléma a selypi sarok helyzete, ahol a forgalmas útkereszteződés megnehezíti mind a gépjárművezetők, mind a gyalogosok áthaladását. Emellett négy buszmegálló is található a torkolatokban, minden irányban, ami nem csak balesetveszélyes, hanem a forgalmat is akadályozza. Az önkormányzat központi buszállomás és biztonságos gyalogátkelők létesítésével szeretne úrrá lenni a helyzeten, s elképzelhető, hogy törekvéseiket a következő időszakban siker koronázza. Szabó Zsolt ugyanis elmondta: a gyalogátkelőhelyek az előkészítés alatt álló Petőfibánya-Vörösmajor kerékpárút részeként valósulhatnak meg, míg a buszfordulóra 2023 január végéig pályázhat a település a TOP Plusz keretében. Utóbbin legalább százmillió forint nyerhető, de az önkormányzat is különített el önerőt a kiadásokra.

 

 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában