Zöldülő Város-projekt

2022.12.14. 17:31

Átadták a hatvani közösségi helyet a városháza és a piac között, kávézóval és várostörténettel

Hatvanban hivatalosan is átadták a Zöldülő Város-projekt keretében megvalósult placcot a polgármesteri hivatal és a Hunyadi téri piac között. A két terület összenyitásával a belváros ezen része immár mindenki előtt nyitva áll.

T. O.

Horváth Richárd polgármester az átadón

Forrás: Fotó: Albert Péter / Heves Megyei Hírlap

A Zöldülő Város projekt csaknem kétmilliárd forintos támogatásból valósult meg, amit az önkormányzat további 350 millió forint saját forrással egészített ki.

A most átadott téren kávézó is helyet kapott, amelynek Kapucinus kávéház lett az elnevezése, továbbá új gyalog- és kerékpárút is épült, ami a Horvát Mihály úttól a Hunyadi térig vezet. Ugyanitt kialakították a csapadékvíz-elvezetést, áthelyezték a transzformátorházat és korszerűsítették a közvilágítást is 65 lámpaoszlop és energiatakarékos világítótestek elhelyezésével.

A területen 150 fát, 3200 cserjét és 3700 növényt ültettek el, emellett mintegy 1700 négyzetméteren füvesítettek. Mint korábban megírtuk, kialakítottak egy kolostorkertre hajazó történelmi hangulatú gyógynövénykertet, melyben csobogó is található. 

A beruházás tervezésekor figyelembe vették, hogy az érintett terület régészeti jelentőségű, mivel a városháza területén a XVIII. században kapucinus kolostor és annak kertje állt. A feltárás során szakember azonosította az egykori építmény falait. A föld alatti maradványokat betemették, ezek helyét a burkolatban andezitkövekkel jelölték, míg a felszínen megmaradt falakat az arra járók is megtekinthetik. A történelmi emlékekhez információs táblákat helyeznek majd ki, a korabeli életet pedig a Hatvany Lajos Múzeum munkatársai séták során mutatják majd be.

Az átadás során Horváth Richárd polgármester kiemelte, hogy a beruházással tovább szépült a város.

A Zöldülő Város keretén belül nemrég átadtuk a könyvtárat, most pedig a környezete is megújult. A cél az volt, hogy újabb zöldterületet alakítsunk ki, amely átláthatóvá vált, és teljesen megújult; az utcakép kialakításához több mint száz utcabútort helyeztünk el, valamint 72 parkolóhelyet alakítottunk ki, melyből hét akadálymentesített – foglalta össze a városvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában