Vendégek

2022.12.08. 10:43

Európai sürgés-forgás az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskolában

Négy országból érkeztek diákok és tanárok az egri suliba.

Sz. M. L.

November 28. és december 2. között az Andrássy volt a házigazdája a „Rethink the future projekttalálkozónak. A fogadócsaládok 32 diákot láttak vendégül Lengyelországból, Németországból, Spanyolországból és Olaszországból, és 8 külföldi tanár kapott betekintést az intézmény hétköznapjaiba a projekttevékenységeken és a tanárokkal való szakmai beszélgetéseken keresztül – tájékoztatta portálunkat az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola.

Hulladékból alkottak a diákok Fotó: Beküldött

 Rozmán Éva igazgató köszöntötte a népes hallgatóságot, majd elkezdődött a munka. A nemzetközi csapat hulladékgazdálkodás, hulladékfeldolgozás témában dolgozott együtt, a diákok megmutathatták kreativitásukat a fenntartható környezet szükségességére felhívó plakátok alkotásával, és a hulladék anyagokból létrehozott műalkotások készítése közben.

Az intézmény tájékoztatása szerint mivel az Andrássy ökoiskola, így az elkészült munkák kiállítása az aulában a környezettudatos életmód fontosságára hívja fel a tanulók figyelmét. Demeter Iván, a Terravita Kft ügyvezetője angol nyelvű előadásában bemutatta a vállalkozásuk működését, ismertette a hallgatósággal a magyar és az uniós kereteket, amelyek a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkoznak. November 3-án 80 diák és tanár kirándult Budapestre, ahol a legfőbb nevezetességek megtekintésén kívül, a Parlament történetét, és a magyar törvényalkotás mechanizmusát ismerhették meg az angol nyelvű idegenvezetés segítségével. A következő találkozóra Urbinóban, Olaszországban kerül sor, ahol 8 diák és 2 tanár képviseli majd az Andrássyt.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában