Karácsony

2022.12.20. 08:10

Meg kellene jegyeznünk, a szeretet elsősorban nem az ajándékokat jelenti, véli a gyöngyöstarjáni alpolgármester

Nagyné Záper Krisztina szerint az együtt töltött idő élményére emlékszünk vissza még hosszú idő után is.

Sz. Sz. I.

Nagyné Záper Krisztina arra biztat, gyújtsuk meg a szívünkben is a szeretet gyertyáját

Forrás: Gyöngyöstarján önkormányzata

Gyöngyöstarjánban a negyedik adventi gyertya meggyújtásakor Nagyné Záper Krisztina alpolgármester kedves és egyben rendkívül tanulságos családi történetet osztott meg az ünnepi eseményen megjelentekkel.

– Anyai nagymamám Mátrakeresztesről származott, onnan jött férjhez Gyöngyöstarjánba. A szentkúti zarándoklatkor mindig el szoktam mesélni, hiszen azon az útvonalon haladunk, ahol nagymamám fiatal asszony korában gyalog ment a szüleihez és még aznap haza, gyakran felpakolva, és sokszor úgy, hogy anyukámat is vitte puttonyban magával az erdőn keresztül. Anyukám kislány korában a nagyapja egy karácsonykor gyalogosan megjelent Mátrakeresztesről, hatalmas örömet okozva ezzel kisunokájának. Nagy hó esett aznap reggelre, mégis eljött az erdőn keresztül, sőt még ajándékot is hozott: kis bölcsőt, kukoricacsuhéból készült Jézuskával és saját kezével faragott kis birkákkal. Nagy dolog volt ez, hiszen akkoriban még nem igazán a játékokról szólt a karácsony a gyerekek számára. Megebédeltek együtt, és az én nagyapám lovas szánkóval vitte haza az apósát, hogy visszafelé már mégse gyalogoljon újra. Nagymamám jól felöltöztette anyukámat, és elmehetett ő is velük a szánkón édesapja és nagyapja között utazva. Meglátogathatta így szeretett keresztesi nagymamáját is azon a karácsonyon. Ebben a kis történetben a számomra legértékesebb üzenet, amit a mai kor emberének, s velük együtt nekem is jól meg kellene jegyeznünk, hogy az én 77 éves anyukám akkor kezdte el a sírást a története felidézésekor, amikor azt a részt mesélte, hogy két szeretett emberrel együtt a szánkón utazott és időt tölthetett a nagymamájával is. Nem emlékszik vagy nem tartja fontosnak, hogy mit ebédeltek aznap, kipucoltak-e minden ablakot arra a karácsonyra, elintéztek-e minden tennivalót a ház körül. Az együtt töltött idő élménye és a szeretet az, amire még hosszú idő után is visszaemlékszik. Értsük meg, hogy a szeretetet elsősorban nem az ajándékokat jelenti, hanem azt, hogy gondolunk egymásra, időt szánunk egymásra, közös élményeink lesznek, felhívunk valakit, akivel már rég beszéltünk, esetleg el tudunk engedni egy régi sérelmet. Mutassuk meg legalább az év ezen szakaszában, hogy igenis tudunk még szeretni, nagyon sokféleképpen és sok embernek örömet okozni, érdekek nélkül is. Egyszerűen, adni. Egy mosoly, egy kedves gesztus nem az anyagiakon múlik, a tárgyak jelentősége eltörpül, idővel lényegtelenné válik. A csillogás mögött vegyük észre a betlehemi jászol egyszerűségét és ne akarjunk mindent, hanem csak egy kis szeletet a boldogságból, ami ebből a karácsonyból számunkra is olyan szép emlékké válhat, mint anyukámnak az a régi, a gyerekkori suhanó szánkó a gyöngyöstarjáni és keresztesi erdőkben. Gyújtsuk meg a szívünkben is a szeretet gyertyáját, ünnepeljük szeretetben, békességben a kis Jézus születésének csodáját – hangsúlyozta Nagyné Záper Krisztina. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában