Tudásgyarapítás

2022.12.07. 16:18

Megismerik Egert a városismereti vetélkedőn a középiskolások

A lokálpatrióták nem titkolt célja a népesség növelése az eseménnyel.

Sz. M. L.

Tesztet töltenek ki a versenyzők

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Szerda délután tartották a Líceumban az Egri Lokálpatrióta Egylet hagyományos városismereti vetélkedőjét.

– Tizenöt középiskola működik a városban, a diákok fele más településen lakik, így komoly térségi szerepe is van a vetélkedőnek. A kamaszok ilyenkor döntik el, hogy milyen foglalkozást választanak, merre tart tovább az életük. Célunk megismertetni a várost a fiatalokkal, hiszen Eger nem csak iskolaváros, hanem szellemi, kulturális központ is. Ismerjék és szeressék meg a város szépségeit, minél többen Egerben és környékén éljenek. Meghatározóak ezek az évek a diákoknak, ez a felkészülés a nagybetűs életre – mondta Habis László, az egylet elnöke, főszervező. A zsűriben az elnök, Batári Antal nyugalmazott középiskolai tanár és dr. Petercsák Tivadar nyugalmazott egyetemi tanár foglalt helyet.

 – Szeretnénk a hitvallásunknak megfelelően valamennyi korosztály számára tartalmas programot nyújtani – tette hozzá Habis László. – A 15 középfokú intézményből tíz jelentkezett a megméretésre és hat intézmény csapatai mérkőznek meg most, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola, Egri Dobó István Gimnázium, Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium, az IQ Pont Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium. Nem szokványos vetélkedő a mai, melyen terítékre kerül Eger épített öröksége, történeti értékei, a város szépsége és fontos eleme az is, hogy személyesen hogyan közelednek, kötődnek a városhoz a versenyzők. Egy kisfilm készítésére is kértük a tanulókat, tartalmi korlátok nélkül. Értékes nyereményekkel készültünk a diákoknak és a felkészítő tanároknak is. A főnyeremények 150, 100 és 50 ezer forint, s mindannyian megkapják dr. Petercsák Tivadar tanulmánykötetét. A versenyt a dobós csapat nyerte.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában