Lakberendezés

2022.12.09. 16:16

Néhány gyertya, s máris ünnepi hangulatot teremthetünk: ez az andornaktályai lakberedenző egyik tanácsa.

Új, lakberendezéssel kapcsolatos rovatunkban a mindennapokban is könnyedén hasznosítható tippeket olvashatnak Ipacs Éva lakberendező jóvoltából.

F. V. E.

Egy ötlet a nappali díszítésére

Forrás: Ipacs Éva

SZÍNNEL – LÉLEKKEL

Új rovatunk szerzőjének, Ipacs Éva andornaktályai lakberendezőnek a mottója ez.  

Szakmai filozófiája, hogy amit lehet, újrahasznosít. Szereti új funkciókkal felruházni a tárgyakat, vagy egyszerűen csak átfesteni a régi, megunt bútorokat.

A jövőben személyes hangvételű írásain keresztül ad majd olyan praktikus lakberendezési tanácsokat, amelyeket laikusként is bárki könnyedén alkalmazhat. Ipacs Éva első, bemutatkozó írása az ünnepváráshoz kapcsolódik. 

Fotós: Ipacs Éva

Fények kinn és benn 

Decemberben általában számvetést készítünk, hogy mi történt az elmúlt esztendőben, mely célokat sikerült megvalósítanunk, milyen feladatok állnak még előttünk az elkövetkezőkben.

Az idei év számomra egy régóta dédelgetett álom megvalósulását hozta. Immár hivatásszerűen foglalkozhatom azzal, amit világéletemben a legjobban szerettem. Milyen sokáig vártam erre! Jóllehet, az élet többször is tálcán kínálta a lehetőséget, de folyton akadt más dolog, amiről azt gondoltam, muszáj előbb azzal foglalkoznom, miközben lakberendezői ábrándjaimat rendszerint elnapoltam.

Forrás: Ipacs Éva

A megvalósult álmom akár karácsonyi mesébe illő is lehetne. Úgy vélem, az adventi időszak sokunk életében hasonló forgatókönyv szerint zajlik: mindig van más, ami fontosabb, például határidős feladatok, a mindennapok tennivalói, miközben a legjobb részt, a várakozást toljuk félre.

Néhány napja diót szedtünk a családdal a kertben. Rengeteg lapult a levelek közt, összegyűlt egy kosárnyi. Milyen finom lesz a karácsonyi bejgliben – gondoltuk. Ahogy szótlanul pakoltuk a késő őszi termést, néztem a csupasz faágakat és eszembe jutott Weöres Sándor egyik verse:

„Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt.”

Forrás: Ipacs Éva

Ahogy e sorok beköltöztek a gondolataimba, felismertem, hogy az ünnepi hangulat megteremtése – akárcsak az álmaim megvalósítása – kizárólag rajtam múlik. Kivittem egy mécsest a teraszra, meggyújtottam, a gyerekek pedig csillogó szemmel figyelték. Akkor, ott, a téli csöndben, a kert fái közt, azzal a hívogató pici lánggal hozzánk is megérkezett az ünnep.

Az elkövetkező napokban semmi mást nem tettem, csak a fényt a várakozás csodájával együtt beköltöztettem az otthonunkba, ezáltal valamennyi családtagunk szívének rejtett zugába.

Forrás: Ipacs Éva

Pár gyertya kell csupán hozzá, semmi más. Próbálják ki!

Meghitt várakozást kíván,

Ipacs Éva andornaktályai lakberendező

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában