Fortuna

2022.12.31. 13:16

Szerencsét kívánnak az év első napján a kéményseprők a Dobó téren

Kéményseprővel találkozni mindig szerencsét jelent. Az újév első napján Egerben a Dobó téren is öszzefuthatunk velük.

B. K.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Aki a szilveszteri mulatság után délelőtt egy csendes sétára vágyik Eger belvárosában, jó eséllyel bebiztosíthatja magát a következő évre, mivel tíz és tizenegy óra között két kéményseprő is rója majd az környékbeli utcákat, és a város főterét, hogy jó szerencsét, bőséget, egészséget kívánjanak a járókelőknek. 

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke portálunk érdeklődésére elmondta, Veszprémből érkező kollégájával úgy döntöttek, hogy  2023. első napján beöltöznek egyenruhájukba, és így tesznek egy sétát a belvárosban. 

Akivel találkoznak a délelőtti órákban, kezet ráznak, és minden jót kívánnak. 

Kéményseprőt látok, szerencsét találok! - tartja a mondás. A hiedelem eredete valószínűleg magával a tűzzel köthető össze: az élet forrásának tekintett tüzet ugyanis - mely meleget, ételt adott, ám kellő odafigyelés hiányában tragédiákat okozott - minden korban babonás tisztelet övezte. Az az ember pedig, aki munkájával képes volt megelőzni a tűz okozta tragédiákat - a kémény megfelelő tisztán tartásának hiányában bekövetkező füstmérgezést, az otthonok lángra gyúlását -, érthető módon megbecsülésnek örvendett. Egy másik megközelítés szerint egész egyszerűen kisöpörte a kéményből a rossz szellemeket. 

Akárhogy is, a találkozás vele szerencsét hozott az emberek számára. Különösen az új év első napján látott kéményseprőt tartották jó előjelnek az egész évre vonatkozóan. Nem meglepő, hiszen a néphit a január elsején történő dolgokat mindig hajlamos kivetíteni az egész esztendőre. 

Miért kell megfogni a gombot? A hiedelem szerint, ha kéményseprőt látsz, és megfogod a ruhádon a - lehetőleg harmadik - gombot, kívánságod teljesülni fog. Hogy hogy jön a gomb a szerencséhez? Talán úgy, hogy régen a gombok nemesebb fémből készültek, melyek elvesztése bosszúság volt. Ha tehát valaki kéményseprőt látott, és még a ruhája gombja is megvolt, szerencsésnek mondhatta magát. 
 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában