Advent

2022.12.25. 14:59

Színvonalas ünnepség a negyedik gyertyagyújtáson Hevesen

Sveiczer Sándor polgármester a szeretet és az összetartozás jegyében lobbantotta lángra a negyedik adventi gyertyát a város adventi koszorúján vasárnap, majd megosztotta ­ünnepi üzenetét a városlakókkal. Az ünnepi hangulathoz neves előadóművészek varázsoltak igazi unikum produkciót a színpadra a Gonda Music Band segítségével, több zenei műfajba is elkalauzolva a publikumot.

Molnár Helga

Közös adventi ünnepség a dél-hevesi városban. A felnőtteken túl a gyerekek is gyújtottak gyertyát a koszorún

Forrás: Beküldött fotó

A településen immár többéves hagyománnyal bíró adventi ünnepségen Liga Konrád káplán atya, valamint Brunclik Gergely református segédlelkész adventi gondolatait követően két hevesi mazsorett gyújtotta meg az első, Brunclik Gergely a második, Liga Konrád a harmadik gyertyát. Sveiczer Sándor polgármester pedig az utolsó kis fényt, a szeretet lángját lobbantotta fel Heves adventi koszorúján. 

A városvezető ünnepi köszöntője után, az Unikum című produkcióban – Heves önkormányzatának ajándékaként – több korosztály szereplésével négy különböző stílus képviseltette magát, különleges zenei csemegét nyújtva a közönségnek. 

Az adventi várakozás méltó zárásaként a hevesi származású Gonda László Prima-díjas előadóművész vezetésével a Gonda Music Band lépett színpadra meghívott előadóként Pándy Piroska Liszt-, Prima- és Madách-díjas opera-énekesnővel, továbbá Mujahid Zoltánnal, a Megasztár első szériájának döntősével, valamint a Csillag születik című tehetségkutató műsor versenyzőjével, az extravagáns énekesként is jól ismert Varga Viktorral. Az est folyamán közreműködött és az előadást rendezte Baráth Zoltán színművész. 

A negyedik gyertya az adventi koszorún ­Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. Ez a gyertya tulajdonképpen a szeretet jelképe. Az adventi időszak a keresztények szemében a Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés ideje, amikor a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet kell erősíteniük magukban. A karácsonyt megelőző vasárnap a négy gyertya együttes lángja a Jézus születésekor szétáradó világosságot, azaz a tőle kapott erényeket testesíti meg. 

A városvezetés a Hírlap hasábjain is köszöni a lélekhez szóló útravaló gondolatokat Liga Konrád káplán atyának, Brunclik Gergely református segédlelkésznek, valamint köszöni a Hevesi Mazsorett Együttes két tagjának a közreműködését és a vendégművészek feledhetetlen, ünnephez méltó nagyszerű produkcióját. 

Alatkán is égnek a gyertyák

A hagyományok szerint Heves-Alatkán is közös adventi gyertyagyújtásra várták ebben az évben a településrész lakóit. Az ünnepi alkalmon Sveiczer Sándor az összetartozásról és a család fontosságáról beszélt, Liga Konrád atya pedig arról szólt, hogy a karácsony üzenete nem más, mint hogy az Isten fia emberré lett azért, hogy kézbe vehesse sorsunkat. A gyertyagyújtás fényét a hevesi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola meghitt műsora emelte, egy kedves hívő pedig saját maga által készített betlehemet adományozott a templom számára. 


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában