Kilométeres kerülés

2022.12.07. 17:41

Változtatnának a forgalmi renden Egercsehi lakói

Azt szeretnék elérni az egercsehiek, hogy ne kelljen kilométereket kerülniük három utca lakóinak.

T. B.

Felújítás miatt zárták le a faluba vezető utat

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Egy hete vezették be a 25-ös főút felújítása és bővítése miatt szükséges új forgalmi rendet Egercsehiben. Eszerint több helyen egyirányúsították a haladást, részben körforgalommá vált a község közlekedése. Az első tapasztalatok szerint többen nem tartották be az előírásokat, nem akartak több kilométert kerülni, hogy az otthonukhoz jussanak és a forgalommal szemben közlekedtek. De megszegték a szabályt nem egercsehi lakosok is.

Kovács András, Egercsehi polgármestere elmondta, az a probléma, hogy a Petőfi, a Május 1. és a Csónak utca lakói csak úgy térhetnek haza, ha körbeautózzák a falut. Ezért egyeztetést kezdeményezett a közútkezelővel, a NIF Zrt.-vel és a kivitelező cég szakembereivel, hogy megoldást találjanak. Helyszíni szemlét tartottak és azt kérte, hogy a Bekölce felől érkezőknek legyen kötelező haladási irányt jelző táblájuk, a másik oldalon pedig tehergépjárművel behajtani tilos táblát helyezzenek ki. Így az említett utcákban lakók hazatérhetnének a faluközpont felől is az otthonukba, nem kellene több kilométert kerülniük ilyen magas üzemanyagárak mellett. Sok az idős lakó és a mozgásában korlátozott ember a környéken, az ő biztonságuk is fontos.

Kovács András elmondta, egyeztetéseket kezdett a Volánnal is annak érdekében, hogy az ófaluból több járat közlekedjen a bányatelepi rész felé, várják a válaszukat.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában