Vizsgaprodukció

Az év végéhez közeledve az iskolákban különböző formákban számot adnak tudásukról a gyerekek. A minap arról beszélgettünk, mennyire unalmas végigülni egy olyan nagyvárosi balettbemutatót, ahol több száz lelkes táncoslábú lép színpadra. Persze minden szülő várja, hogy lássa a saját gyerekét, de most mindenki tegye a szívére a kezét, és vallja be – ha másnak nem is, de saját magának –, hogy amikor már huszadjára látja ugyanazokat a lépéseket, akkor azért lankad a figyelem, a lelkesedés. 

Miközben a balettbemutatóról beszélgettünk, eszembe jutott, hogy több zeneiskolai félévzáró koncerten is felléptem az ünnepek előtt. Volt bennem vizsgadrukk, de miután számot adtam a tudásomról, már csak a végét vártam. Igen ám, de mielőtt hazamehettem volna, még végig kellett hallgatni a társaimat is. A tizedjére elfurulyázott Hull a pelyhes fehér hónál már zsongott az agyam, és még utána jöttek csak az elsős hegedűsök. Anélkül, hogy szavakba önteném, gondolom, mindenki el tudja képzelni, milyen hangja van a hegedűnek, ha nem jól szólaltatják meg, garantált a napokig tartó fejfájás. Nem véletlenül készült erről fájdalomcsillapítót ajánló reklám is. 

Na de, hogy ne tűnjek gonosznak, tudom én, hogy rengeteg munka van az ilyen fellépések mögött. Arra biztatok hát mindenkit, legalább kifelé próbáljunk meg mosolyogni, amikor ilyen produkciókat nézünk, mert a gyerekeknek ezek fontosak. A felnőtteknek meg ott a fájdalomcsillapító és a kávé.