Ételosztást

2023.01.28. 14:52

160 adag lencsegulyást főzött meg és osztott szét a mezőtárkányi alpolgármester

Pénteken meleg ételt osztottak Mezőtárkányban a település művelődési házában a helyi önkormányzat, a Laskó-Rima Menti Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény, valamint a támogatók jóvoltából.

S. S.

Segítenek a rászorulóknak (Archív fotó)

Forrás: beküldött

Fotó:  

Pásztor István alpolgármester – ő volt, aki összefogta a szervezést és főzte meg a százhatvan adag lencsegulyást – elmondása szerint mind a százhatvan adag elfogyott.

– Magam és a szervezők, támogatók nevében mondhatom, hogy örülünk, ha segíthettünk és a mai napon és talán holnapra is jutott melegétel az érdeklődőknek. Ezt azért mondom, mert volt aki helyben fogyasztotta el és volt aki otthonába vitte az ételt – mondta portálunknak az alpolgármester.

Pásztor István közlése szerint szerettek volna örömet szerezni mindenkinek, aki itt megjelent. Úgy gondolják most, hogy február közepén megismétlik ezt az ételosztást. Merészebb terveinben szerepel, hogy havonta kellene egy-egy ilyen alkalmat találni. Persze ez még nagyobb szervezést, összefogást igényel.

Látva a támogatók részéről a segítési szándékot, talán a közeli jövőben ez megoldható lesz. Tóthné Szabó Anita polgármester asszonnyal, valamint a Laskó-Rima vezető asszonyával, Mátyus Piroskával ezen dolgozunk. Köszönjük minden segítőnek a támogatást, közreműködést – fogalmazott az alpolgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában