Félelmek

2023.01.19. 13:56

A Kanázsvár közelében élők is aggódnak a recski bányanyitás miatt

A recski andezit-bánya nyitása továbbra is foglalkoztatja a lakosságot. A Háromhányás tanyáért aggódó olvasónk is telefonált szerkesztőségünkbe.

B. K.

Balra a Nagykő, jobbra a Kanázsvár romjai Recsken

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A recski andezit bánya nyitása körül továbbra sem csillapodtak a lakossági kedélyek. Miután a Nagy István ügyvezetőtől kapott információk alapján megírtuk, hogy Mátraderecske is részesül majd az iparűzési adóból, Fodor Józsefné is hívta szerkesztőségünket, hogy megfogalmazza aggályait. Az idős hölgy - aki jelenleg Egerben él - elmondta, a gyermekkorát a Háromhányás tanyán töltötte. A közigazgatásilag Mátraderecskéhez tartozó részen a szülői ház ma is megvan, s míg a hölgy egészsége engedte, gyakran időzött ott a családdal. 

Eddigi információi szerint ezt a területet is érinti majd a bányászati tevékenység. Elmondása szerint jelenleg hat ingatlan található a területen, a Kanázsvár közelében. Laknak is ezekben, s nyaralótulajdonos is akad, aki a vakációját tölti itt. Mint mondta, fél attól, hogy ezek az ingatlanok, közte az övé is, teljesen értéküket vesztik. 

Megkérdeztük Forgó Gábort, Mátraderecske polgármesterét, hogy a szóban forgó terület mennyire van veszélyben. Érdeklődésünkre elmondta, hogy nincs mitől tartaniuk az ingatlantulajdonosoknak, mivel a házakat közel tíz hektárnyi erdős terület választja el a bányaműveléstől. A közelben található földút egyébként is alkalmatlan lenne arra, hogy negyven tonnás kamionok közlekedjenek rajta. 

A kibányászott andezit nyolcvan százalékát vasúton, húsz százalékát szállítanák közúton, ám ez a terület nem érintett - mondta. 

- Ha valamitől tarthatnak az ott élők, az az egykori téesz területén működtetett galvánüzem utóhatása lehet. A területet nem rekultiválták, így máig veszélyesnek minősülnek a talajból sugárzó anyagok.

Arra a kérdésünkre, hogy mit profitálhat Mátraderecske a bányászati tevékenységből, azt a választ kaptuk, bíznak abban, hogy a falunak is jut némi részesedés, erről azonban nem tud egyelőre részletekkel szolgálni. 

Ő maga pártolja a beruházást, és úgy gondolja, hogy a környéken élők többet profitálhatnak, mint veszítenének a fejlesztésből. A bányanyitásnak nagyon szigorú feltételei vannak. A mostanit is több éves előkészítő munka előzte meg.         

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában