Andezit bánya

2023.01.27. 18:50

A kínaiak már Recsken nézelődnek

A recski andezit bánya nyitása alaposan felkavarta a kedélyeket a községben. Most újabb hír hozta lázba a lakosságot. Kínai befektetők érkeznek.

B. K.

Az andezit bánya megnyitásának bejelentése után újabb hír hozta lázba a recskieket. Kínai befektető érdeklődik a helyi lehetőségekről.

Nagy Sándor, a község polgármestere kapott hideget is, meleget is, amióta kiderült, hogy hamarosan andezit bánya nyílik a településen. Az indulatoktól sem mentes lakossági fórumon a leginkább azért támadták az emberek, mert a tudtuk nélkül járult hozzá az önkormányzat a fejlesztéshez. Azóta számos politikus megfordult a faluban, hogy pár perces videóban tegye közzé tiltakozását a bányanyitás ellen.
Ezen kívül egyéb érdemleges dolog nem történt ezidáig.

A szóbeszédet, s a találgatásokat megelőzendő most Nagy Sándor arról tájákoztatta Facebook oldalán a lakosságot, hogy egy befektető társaság – kínai tulajdonú magyar kft. – megvásárolt egy magántulajdont a településen. Hosszútávú befektetési szándékkal érkeztek és mivel a kínai embereknek nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, így megkeresték a helyi önkormányzatot is azzal a céllal, hogy jó kapcsolatot lehessen fenntartani a befektető céggel. Született egy elvi megállapodás is, amely az önkormányzat részéről semmi kötelezettséggel nem jár.

Érdeklődtek arról is, milyen egyéb befektetési lehetőséget találhatnak Recsken. Elmondásuk szerint az országban élő kínai embereknek kívánnak üdülési, pihenési, rekreációs lehetőséget biztosítani ezen a környéken.

Jó szándékkal érkeztek, aminek következtében embereket foglalkoztatnak, fejlődést, tőkét hoznak Recsk településre! Magántőkéről beszélünk, magán beruházásról, így az önkormányzatnak semmi köze hozzá mindaddig, amíg illeszkedik a rendezési tervünkhöz – írja az oldalán Nagy Sándor. 
Azt is hozzátette, máris jönnek a „fotel forradalmárok", akik mindenben azt keresik, hogyan lehetne belerúgni valakikbe? Jól mondják: "ha történik valami, az a baj, ha nem, akkor az" – zárja gondolatait. 

A fenti bejegyzést követően felhívtuk a polgármestert, hogy megkérdezzük, milyen jellegű fejlesztésről lenne szó. Elmondta, a befektető céggel az alábbi elvi megállapodást írták alá: A felek kiemelten fontos kezdeményezése, hogy növeljék a helyi jellegzetes agrártermékek befolyását, továbbá fokozzák a piaci versenyképességet mind a hazai, mind a külföldi piacokon. A társaság beruházásán keresztül a helyi erőforrásokat felhasználva, a mezőgazdaság által vezérelt turisztikai szolgáltatóipar is kialakulhat. Ennek keretében szabadidő- és üdülőközpontok létrehozása a cél, mindez nagyban hozzájárulna a foglalkoztatási ráta fenntartásához és javításához, felpezsdítve Recsk térségének gazdaságát."

A polgármester ezt a képet választotta Facebook posztjához, amely a királyok és császárok tortája című francia karikatúrát ábrázolja. Kína felosztását mutatja a nagyhatalmak között
Forrás: wikipedia.org

Miután megkaptuk a cég elérhetőségét is, e-mailben elküldtük kérdéseinket az ügyvezetőnek. Arra voltunk kíváncsiak, konkrétan milyen jellegű fejlsztést terveznek a településen, mely területen, illetve mikor kezdenének bele a munkálatokba. Amint választ kapunk, haladéktalanul közzétesszük.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában