Rákellenes Világséta

2023.01.08. 13:38

Az egriek is csatlakoztak a figyelemfelhívó sétához

A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life-hoz csatlakozva idén már harmadik alkalommal hirdeti meg a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk) Magyarországon. A résztvevőket január 8-án, vasárnap biztatták mozgásra.

M. H.

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A sétához idén a Magyar Rákellenes Liga Egri Szervezete is csatlakozott. A két tucatnyi résztvevő a Dobó térről indult meleg teával, táblákkal az egy órás sétájukra, érintettek több állomást, így a várat is.

Bár számos sétát és felvonulást szerveztek már a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, e kezdeményezés formája és a története is egyedi. A projekt egyetlen ember ötletével kezdődött, aki a rákkal küzdő rokonait szerette volna támogatni a sétával. Mára e személyes kezdeményezés világszintű eseménnyé nőtte ki magát: tavaly 5 kontinens 30 országának 240 városában több, mint 3300-an sétáltak, Magyarországon pedig több, mint 650-en gyalogoltak 46 településen.

A séta egyben adománygyűjtés is volt a rák elleni küzdelemre. Az akció során az előzetesen kiválasztott 14 nemzeti betegszervezetet támogatják, melyek közé idén is bekerült a Magyar Rákellenes Liga a tavalyi kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában