Tiltakozó pedagógusok

2023.01.24. 13:22

Az egyházak inkább nem szeretnének sztrájkot Heves vármegyében

Több iskolában is volt tanársztrájk Heves vármegyében. Az egyházak azt javasolták az alkalmazottaiknak, hogy ne csatlakozzanak.

HEOL

Sztrájk az egri Bornemisszában

Forrás: Beküldött fotó

Folytatódik a pedagógusok sztrájkhete. A hétfői első napon az egri Bornemisszában is részt vett benne a tantestület több tagja, de Gyöngyösön az Egressyben, Kerecsenden, Hatvanban az 5-ös és a Kodály iskolákban is voltak tanárok, akik nem tartottak meg néhány órát. Ezentúl Domoszlón és Ecséden is csatlakoztak a pedagógusok a felhíváshoz. Balogh Éva, a Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei elnöke elmondta, információi szerint a Kodályban egy kivételével az összes tanár tartott kétórás munkabeszüntetést.

Balogh Éva kifejtette, egyházi fenntartású intézményekből is kapott jelzéseket. Az egri érsekség egy javaslatot fogalmazott meg az egyházmegye intézményeinek, amelyben azt kérik, a pedagógusok tartózkodjanak a szélsőségektől és ne sztrájkoljanak. Ezen kívül egy református intézményvezető megtiltotta kollégáinak a sztrájkot. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, az egyházi intézmények dolgozóit is megilleti az, hogy kinyilvánítsák az akaratukat és részt vegyenek a sztrájkban. A fenntartó csak javaslatot tehet, illetve az intézményvezető dönthet, hogy mit enged. Ettől függetlenül egyébként katolikus iskolában is lesz megmozdulás a héten.

Balogh Éva közölte, már kapott jelzéseket tantestületektől, hogy melyik nap fognak sztrájkolni, így január 30-ára és 31-ére is terveznek megmozdulásokat kollégái. Kiemelte, továbbra is azt szeretnék elérni, hogy csökkenjenek a diákok és a tanárok munkaterhei, illetve a pedagógusok ne kerüljenek abba a megalázó helyzetbe, hogy a fizetésüket a garantált bérminimumra is ki kelljen egészíteni, s alig keressenek többet, mint az ösztöndíjban részesülő, szakképzésben részt vevő diákok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában