Visszatekintő

2023.01.03. 19:21

Eseménydús évet zártak Szihalmon

A község polgármestere, Bóta József Sándor szerint a 2022-es esztendőt a szihalmiak számára a közös eredmények, a közös ünnepek és sikerek tették emlékezetessé. Tevékeny, mozgalmas, eseménydús évükre ­visszatekintve joggal lehetnek büszkék mindannyian.

Sike Sándor

A polgármester szerint Szihalmon jó emberek élnek, akik példát mutatnak önzetlenségből

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– A kívülálló szemével községükben mindig történik valami, legyen az a temetői WC-blokk átadása, vagy éppen két legújabb TOP-os nyertes pályázatuk, aminek köszönhetően megtörténhet a művelődési házunk energetikai rendszerének teljes felújítása 64 millió, illetve az óvodafejlesztés 100 millió forintból. Ilyen háttérrel milyennek ítéli meg a hátrahagyott esztendőt? 

– Azért dolgoztunk, s dolgozunk nap mint nap, mert Szihalom a lakóhelyünk, az otthonunk és a jövőnk. A céljaink pedig közösek. S valóban, itt mindig történik valami. Így a terjedelem szabta korlátok miatt lehetetlen kitérni mindenre. Hittel, reménnyel telve kezdtük az évet, pályázatok sorozatát indítottuk, s zártuk a már folyamatban lévőket. Elkészítettük éves rendezvénytervünket és bizakodtunk, hogy a járványveszély elmúltával végre is tudjuk hajtani. Mint településvezetőt örömmel tölt el, hogy – a működő aktív civil szervezeteinknek is köszönhetően – szinte minden hétvégén történt „valami”. Januárban indult az Európai Unió jövőjéért konferenciasorozat, majd a Nőkről – nőknek konferencia az 5. születésnapját ünneplő Magyar Tár-Ház Interaktív Élményközpont szervezésében. 

– Tavaly tavasszal örömmel újságolta, hogy két év után, nemzeti ünnepünkön újra együtt ünnepelhettek a Kálvária-dombon. De az ünnepbe a szomszédunkban kitört háború keserű aktualitást adott a szabadságharc eszményének. 

– Nekünk is kötelességünk volt segítő kezet nyújtani a menekülő embereknek. Összefogással sikerült megszervezni azt, hogy miként segíthetünk a legokosabban szomszédainkon. Gyűjtöttünk, szálláslehetőséget, élelmet biztosítottunk a hozzánk fordulóknak, s akadt olyan is, aki itt találta meg új otthonát. 

– A tél elűzésével indult az egész éves kulturális programsorozatuk. Mi minden történt? 

– Több mint tíz éve, hogy az akkori óvodások hagyományt teremtettek, s a hozzájuk csatlakozó civil szervezetekkel – ÖTE, polgárőrök az iskolásokkal – évente kiszebáb égetésével, együtt űzzük el a telet. Áprilisban a megye zeneiskolásai és tanárai, az izguló szülők töltötték meg a művelődési házat és az iskolát, hiszen büszkén mondhatjuk el, hogy már tizedik alkalommal adtunk otthont a megyei rézfúvósversenynek. Turisztikai szempontból is a legnagyobb rendezvényünk a Szihalmi Kemencés Fesztivál és Testvértelepülési találkozó, ahol a gasztronómia kedvelői mérhetik össze tudásukat, különböző kulturális attrakciók kíséretében. Ez volt az első olyan év, amikor a rendezvényt nem színesítette a Szihalmi Lakodalmas. Kell egy kis szünet, mondták, hiszen a fiatalok között többen fiatal házasok kisbabával, de ígérik, ebben az évben már színpadra állnak. Decemberben, a múlt évben huszadik születésnapját ünneplő Tobán Hagyományőrző Népművészeti Egyesület születésnapi gálaest és bál keretében a régi és új táncosok fergeteges műsort produkáltak. 

– Úgy tudjuk, Szihalom lélekszámban is gyarapodó falu. Ad-e ez új feladatokat? 

– Természetesen. Nyáron új játszótérrel is bővültünk, majd Szent István napján átadhattuk az új, a minden igény kielégítő bölcsődét, ami azóta is telt házzal működik, „Hála a sok fiatal családnak, s a gyermekáldásnak” – mondta avatóbeszédében dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselőnk. A növekvő gyermeklétszám miatt az óvodánkat is bővíteni kellett, az idősek napközi otthonából visszaalakított régi óvodaépületben sikerült ezt megoldani. Önkormányzatunknak önerőből sajnos csak a működés alapkövetelményét sikerült biztosítani, de a szülők és a csatlakozó civil szervezetek megmutatták az összefogásban rejlő erőt. Hagyományteremtő jótékonysági vásárt szerveztek a helyi anyukák, s rengeteg felajánlást kaptak, melyből barátságos csoportszobát alakítottak ki. Jó érzéssel töltött el, hogy egy olyan településnek lehetek a polgármestere, ahol olyan jó emberek élnek, akik példát mutatnak önzetlenségből és összefogásból. 

– Szihalmi székhelyű a Kis Bocs Baba-mama Kulturális Egyesület, de számos más civil szervezet is részese volt a decemberi ünnepkörnek. Tavaly milyen programokkal zártak? 

– A Kisbocsok is mindenhol ott vannak, ahol segítségre van szükség, s akik mosolyt csalnak a gyermekek arcára. Nemcsak a szihalmi gyermekeknek nyújtott felejthetetlen perceket a Kisbocs Mikulás. Több évtizedes hagyomány, hogy a Szihalmi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei karácsonyi koncerttel köszöntik a helység lakóit, ezúttal azonban nem a templom, hanem a Közösségi Tér adott otthont a meghitt rendezvénynek. Több éve már, hogy a Szihalmi Mozgáskorlátozottak Baráti Egyesülete (SZiMOBE) közös adventi gyertyagyújtásra invitálja a település lakóit. A Szihalmi Fúvósok újévi koncertjével zártuk az évet, bizonyítva, hogy a zene felemel, a zene összeköt. 

Magára talált a kultúra a koronavírus-járvány után


 

Bóta József Sándor lapunknak beszélt arról is, hogy a járvány után lassan visszatérhetett az élet a művelődési házba is, amely ebben az évben új névvel, Könyvtár és Információs Közösségi Tér, kezdte működését, ezzel is erősítve településükön a közösségi szerepvállalás és együttműködés kultúrájának magasabb szintre emelését. A megyei Prima-díjjal is kitüntetett Szihalmi Fúvósok ebben az évben a 25. születésnapjukat ünnepelték, s hogy milyen szeretet övezi őket, azt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a koncertek, amelyekkel több alkalommal is megtöltötték a házat és a tereket, sőt ez évben második alkalommal szervezett fúvóstalálkozón nyolc fúvószenekart és sok-sok látogatót láttak vendégül a Kemencés Rendezvényudvarban is, s örömmel fogadták őket a megye számos településén is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában