Bementek

2023.01.11. 11:34

Gyöngyös sajgó sebe a Duranda az állatkínzás miatt ott járt állatvédő szurkolók szerint + videó

Az önkormányzati képviselők nem akartak bemenni velük a városrészbe.

Sz. M. L.

– Ma Durandán jártunk, a szilveszteri petárdázós balhé miatt. Duranda eddig tiltott zóna volt az álltvédőknek (is) – tette közzé a Szurkolók az Állatokért Alapítvány közösségi oldalán a keddi látogatásukról.

–  Megkerestük az önkormányzati képviselőket is, akiktől elutasító választ kaptunk. Azt mondták, nem jönnek be velünk.Nem veszélytelen a hely, de határozottsággal és tapasztalattal vállalható, semmi bajunk nem esett. Volt aki felismert minket és sok sikert kívánt a munkánkhoz. Délutáni látogatásunknak híre ment a városban és este megkeresett minket a Gyöngyösi Gyepmesteri telep vezetője. –  fogalmazott az alapítvány vezetője, Kapin Richárd.

– Februárban asztalhoz ülünk és megbeszéljük, hogy mivel tudnánk segíteni jobb állapotba hozni a Gyöngyös sajgó sebeként tátongó Duranda negyedet, segíteni az állatokon és az embereken is. Természetesen megkeressük a helyi roma önkormányzat vezetőjét is, őt is szeretettel várjuk februárban az egyeztetések során! Ózd-Hétes jó kezdés volt 2022-ben. Idén nagyobb feladat vár ránk – hangsúlyozták az állatvédők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában