Menekülő állatok

2023.01.04. 17:27

Háborús övezethez hasonlító szilveszter: rengeteg kutya szökött meg a tűzijáték miatt Hevesben

A kutyák számára a szilveszter olyan, mintha háború lenne. Minden áron menekülni próbálnak ilyenkor onnan, ahol veszélyben érzik magukat az erős hangok miatt, akár saját testi épségüket kockáztatva is megszökhetnek. Az új év első napjaiban is sok ilyen esetre derült fény.

Fekete-Vadászi Erika

Volt, amikor a kennelt is felfeszítette a durrogtatástól megijedt kutya

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az előző évben volt olyan megyénkben, amikor a kennelt és a vaskaput is felfeszítette egy, a durrogtatások miatt megrémült kutya. 

Kíváncsiak voltunk, most mi volt a jellemző a buli utáni napokban.

Társy Diána, az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány, azaz az egri menhely vezetője portálunknak elmondta, több olyan esetről is hallott, hogy póráz nélkül sétáltatott ebek szöktek meg már december 30-án és 31-én délután is, mert már akkor elkezdődött a durrogtatás. A kutyák hallása sokkal kifinomultabb, mint az emberé, így hiába mi nem halljuk a petárdázást, ők megijedhetnek tőle. 

– Sok bejelentés volt szilveszter után. Nyolcan jelezték, hogy találtak kóbor kutyát, és rengetegen szóltak, hogy megszökött a házikedvencük. Tömegével tűntek el a portákról, meg is döbbentünk, hogy soha nem látott mértékben voltak most ilyen jelzések. Többen hozzátették, hogy zárt kertből szökött el a jószág. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a kerítés nem jelent akadályt a rémült állatoknak, és hiába nem félt korábban, az idősebb kutyák is ijedőssé válhatnak egyik évről a másikra, vagy valamilyen betegség is okozhatja ezt. Abban tehát soha nem szabad bízni, hogy eddig nem volt szökős – emelte ki Társy Diána. Megjegyezte, a korábbi évekhez hasonlóan most is probléma, hogy sok megtaláltban nincs mikrocsip, így sokkal nehezebben tudják visszajuttatni őket a gazdáikhoz.

A macskák is, a házi- és vadállatok is megrémülnek a durrogtatásoktól, fűzte hozzá.

A gyöngyösi Városgondozási Zrt. által üzemeltetett ebrendészeti telepen nem volt kiemelkedően magas a kóbor kutyák száma az elmúlt napokban.

– A számokat tekintve egy átlagos naphoz képest nem volt kiugrás. Annyi különbség volt most szilveszter után, hogy voltak köztük fajtatiszták is, ezen kívül nem vettünk észre extra dolgot, s a korábbi években is nagyjából ez a tendencia volt jellemző – mondta el portálunknak Palotai Dóra a telep vezetője, ebrendész. 

Az újév első napjaiban a gyöngyösi telepre bekerült állatok közel felének már elő is került a gazdája. 

– A helyzetet nehezíti, hogy nincs bennük csip. Már a megtalálás napján hazamehettek volna a kóborlók, ha regisztrálva lennének, ami egyébként kötelező is a törvény szerint, de sokan nem tartják be. Ennek hiányában viszont lassabb a folyamat, és sok plusz munkát jelent számunka a gazdák felkutatása. Interneten tesszük közzé a négylábúak fotóit, ezeket többen meg is osztják, így sokakhoz eljut a hír, s jelentkeznek értük a tulajdonosok – jegyezte meg Palotai Dóra.

A beszélgetésünk előtt épp egy szilveszterkor bevitt yorkiért jelentkeztek náluk. Benne sem volt csip, oltása sem volt, így kóbor kutyának számít. Az ilyenek oltva, csipelve a kötelező 14 nap karantén után örökbefogadhatók lesznek, hiszen aki addig nem keresi őket, utána valószínűleg már nem is fogja. 

Jelenleg három ilyen kutya van az ebrendészeti telepen, ezért a vezető úgy tervezi, beszél a jegyzővel, hogy kezdjenek el büntetni ilyen esetekben, hátha a pénzbírság elrettentő erővel hatna a gazdákra, és nagyobb hajlandóságot mutatnának arra, hogy csipeltessék az állataikat. 

– Van olyan, hogy egy nap öt kutyát is beviszünk a telepre, máskor napokig egyet sem. Most szilveszter után minden napra jutott kóborló eddig – tette hozzá a telepvezető. 

Szilvesztertől függetlenül gondot okoznak a kijárós kutyák, akik sokszor ivartalanítva sincsenek, és szabadon kimehetnek a portákról. Palotai Dóra elmondta, tervei között szerepel az is, hogy egyeztet Kapin Richárddal, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány alapítójával, mert úgy gondolja, velük sok kutyát be tudnának fogni, de az is problémát jelent, hogy az elhelyezésben is segítségre lenne szükségük. 

A telepen 56 férőhely van, most a fele kennelsor felújítás alatt van, tehát ha összeszednének 30 kutyát, azokat nem tudnák mindet bevinni. Nem altatnak el senkit, kizárólag csak abban az esetben, ha az állatorvos szerint menthetetlen a jószág. Ha kell, megműttetik a kutyákat, vagy akár amputálással mentik meg az életüket, így volt már olyan, akit három lábúként adtak örökbe. 

A helyhiány megoldására nagy segítséget jelentene számukra, ha ideiglenes befogadók jelentkeznének, akiknél egy-egy állat elhelyezhető lenne addig, amíg nem találnak számukra gazdát. Aki teheti, jelentkezzen a gyöngyösi ebrendészeti telepnél, hogy ilyen formában segítene.

A legtöbben a közösségi oldalakon teszik közzé, hogy keresik a kutyájukat, vagy hogy találtak egyet. Az elveszett-talált állatok facebook csoportban is jelezték, hogy Verpelétről elszökött egy idős, fekete kutya, aki zárt helyen volt szilveszter éjjel. Szétrágta a fém hálót, úgy menekült el. Gazdája azóta is keresi. 

Volt, aki szándékosan sokkolta az állatokat. Ahogy arról már beszámoltunk, szilveszter éjjel Gyöngyösön petárdával kínoztak kutyákat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában