Mozgolódás

2023.01.23. 19:18

Ismét szarvasrudli rémítette meg a sofőröket a Kékesen

Olvasónk hétfőn, immár biztonságos és nyugodt útviszonyok mellett látogatta meg a Kékestetőt, de izgalomból így is kijutott neki, hála a szarvasoknak.

HEOL

Az autó sofőrje időben észlelte az állatokat, így nem történt baj

Forrás: Beküldött fotó

Mint azt olvasónk portálunkkal megosztotta, az ország legmagasabb pontján csupa pozitív élmény érte, mindenki kedves és előzékeny volt, parkolót is rögtön talált. Arra azonban nem számított, hogy a Gyöngyös felé vezető úton kell hirtelen fékeznie. Még szerencse, hogy eleve nem ment gyorsan.

– Mégiscsak tél van. Míg Egerben vagy Parád térségében 10-11 fokokat mutatott a kocsi hőmérője, addig a Kékeshez közeledve ez villámgyorsan hat, majd öt fokra süllyedt. Szóval nem kockáztattam – kezdte beszámolóját olvasónk, aki két másik sofőrt is kiemelt.

Egyikük mögötte haladt, de tisztes távolságot tartva, a másik szemből jött, amikor mind megállásra kényszerültek a kanyarban. 
– Pont szürkület előtt történt, így egyből észrevettem én is és a szemből jövő sofőr is, hogy két szarvas kifut elénk. Még 3-4 követte őket. Szerencsére a mögöttem lévő autó vezetője se rohant vagy nem volt agresszív, így meg tudott állni mögöttem – mesélte olvasónk. 

Forrás: Beküldött fotó

A napokban egy másik esetről is beszámoltunk, amelyről még videófelvételt is készített az autó vezetője, szintén a Mátrában. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában