Vita

2023.01.14. 13:49

Leharcolt faházak: cáfolja az EKMK igazgatója az alpolgármester felelőtlen kezelésről szóló állítását

Az Eger Advent után az alpolgármester állította, felelőtlenül bánt az Egri Kulturális és Művészeti Központ a Dobó téren álló faházakkal. Az EKMK vezetője most azt írja, ők igenis karbantartották a rendezvényekről ismert fabódékat.

Sz. M. L.

Vita van arról, karbantartották-e a faházakat vagy sem

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

- Korábban jeleztem szerkesztőségüknek, hogy az önkormányzattól a mai napig nem érkezett az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) felé hivatalos megkeresés faház ügyben, így nem tudok érdemben reagálni. A helyzet annyiban módosult, hogy az írott sajtóban megjelent egy cikk, melyet Farkas Attila posztja ihletett, az alábbi címmel: Felelőtlen kezeléssel vádolják az EKMK-t. Nos, akkor pár mondatban mégis reagálok – írta Pataki Zsuzsanna, az EKMK igazgatója korábbi cikkünkre reagálva.

–  Mondandómat hivatalos dokumentumokkal is tudom igazolni. Az EKMK közgyűlési döntésre megkapta a város tulajdonában lévő 50 meglehetősen leharcolt állapotú faházat hasznosításra, melyeket tavaly szeptember 13-án vettünk át az önkormányzattól. Minden egyes faházról készült állapotfelmérő jegyzőkönyv az alábbi részletes tartalommal: sorszám, áramellátás, vizesblokk, kulcs, ajtó, pult állapota, plusz megjegyzés rovat. Az átvételt követően egyeztettem az EKVI igazgatójával a faházak felújítása, illetve a tárolási helyszín rendezése, biztonságosabbá tétele kapcsán. Felmérettem, hogy a faházak első körös, általános rendbetétele milyen költséggel járna. Ezt az összeget az EKMK 2023. évi pénzügyi tervébe be is terveztük. Szeptember, október hónapban intézményünk karbantartója 5 faházban javította meg a vizesblokkot – írta a bódék állapotáról.

– Tavaly november 15-én az Agria Film Kft. számára átadtunk 35 faházat az Adventi vásárra. Ekkor is részletes állapotfelmérő jegyzőkönyv készült mind a 35 házról. Gyakorlatilag 5-tel több, jobb állapotú faházat tudtunk átadni a bérlőnknek, mint ahogy azt intézményünk megkapta azokat az önkormányzattól. Továbbá az Agria Film Kft. igazgatójával megállapodtunk, hogy a hiányosságokat pótolják, a hibákat javítják, majd a felmerült költségeket kiszámlázzák intézményünknek. Ez 20 gázrugó, melyet az EKMK 2022 decemberében ki is fizetett. Továbbá 2 szifon, 2  csaptelep, 1  kilincs, 1  pultlap és 1 kulcs lett pótolva – részletezte. 

Hangsúlyozta, hogy a faházak önkormányzati átadásától a bérbeadásig a faházak állapota nem romlott, sőt, az apróbb javítások miatt javult is.

–  Ez világosan kimutatható, ha összevetjük az átvételi és átadási állapotfelmérő jegyzőkönyveket. De ez senkit nem érdekelt, pedig ha a facebook poszt írója megkeresett volna a témával kapcsolatban, készségesen válaszoltam volna. Természetesen, mint önkormányzati intézményvezetői hivatalos megkeresésre a fent leírtakat eredeti dokumentumokkal alátámasztva igazolni tudom – zárta szavait Pataki Zsuzsanna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában