Megrázó történet: a Don-kanyar hős egri katonája az amerikai hadifogságot is megjárta

Nyolcan évvel ezelőtt, 1943. január 12.én törte át a szovjet Vörös Hadsereg a Magyar  Királyi 2. Honvéd Hadsereg védvonalát a Don folyónál.

Az évforduló kapcsán jelent meg a Magyar Nemzetben és a Magyarságkutató Intézet webes felületein egy írás Lovag Kern Károly vezérkari őrnagyról, aki túlélte a tragédiát, majd később német területen esett amerikai hadifogságba. Néhány fontosabb állomást kiemeltünk az életéből.

Élettörténete azt a tévhitet is eloszlatja, amely szerint a vezérkari tisztek jól fűtött házakban, térkép felé hajolva, az arcvonaltól biztonságos távolságban osztogatták a dermesztő hidegben küzdő csapatoknak a parancsokat. A valóság nem erről szólt: osztoztak a hadsereg sorsában és amikor úgy hozta a szükség, maguk is fegyvert ragadtak. 

Lovag Kern Károly Hántán született 1907. szeptember 17-én. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a gimnáziumot pedig Székesfehérvárott és Tatán.  
Mindenképp tiszt szeretett volna lenni, ám a Ludovika Akadémia szigorú felvételi kritériumai közé tartozott, hogy a jelentkezők nem viselhettek szemüveget. Mivel igen rövidlátó volt, azzal sikerült átvágnia a gordiuszi csomót, hogy a szemészeti vizsgálaton használatos tábla szám- és betűsorait kívülről megtanulta, hogy azokat szemüveg nélkül felismerje, így az orvosi vizsgálaton is megfelelt és sikerrel nyert felvételt. 

1942. június 29-én kapott hadibeosztást, a 20. könnyű hadosztály vezérkari főnökeként vonult el Egerből a magyar 2. hadsereg hadműveleti területére. 1942. október 30-án lépett elő őrnaggyá. 1943. március 5-ig volt az egri seregtestnél, ezen időszakban érdemelte ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal (1943. május), a Bronz Signum Laudist hadiszalagon a kardokkal (1943. március 31.), a Tűzkereszt 1. fokozatát, valamint a német Vaskereszt II. osztályát (1942. december 28.) - írta róla a Magyarságkutató Intézet közösségi oldalán.

Az egri seregtest eredetileg a magyar 2. hadsereg miskolci VII. hadtestének alárendeltségébe tartozott, s a hadsereg harmadik kiszállítási lépcsőjében került ki a Donhoz. Részt vett az uriv–sztorozsevojei szovjet hídfő felszámolását célzó támadásokban (1942. augusztus 10., szeptember 9–16.), amelyek során jelentős veszteségeket szenvedett. 

Az 1943. január 12-i urivi szovjet betörést követően Sztorozsevojénál két napon keresztül próbálta állásait megtartani, majd osztozott a magyar expedíciós hadsereg zömétől elszakított III. hadtest sorsában és elképesztő veszteségek árán tört magának utat a szovjet bekerítésből (Doni hadműveleti tevékenysége során példának okáért az egri 14. honvéd gyalogezred 4300 fős állományából véres vesztesége 1933 fő volt, vagyis létszámának 45 százaléka!) 

A téli védelmi vonal kialakításának pillanatától kezdve éjt nappallá tevő munkával az első vonalakban is személyes jelenlétével támogatta nehéz munkájában a hadosztály csapatait.

Miután Kern vezérkari őrnagy hazatért, 1943. április 13-án a Honvédelmi Minisztériumban kapott beosztást, a VKF-2. (katonai hírszerzés) „D” (Defenzív) csoportjának vezetőjeként. A doni visszavonulás során szerzett traumák azonban nála sem múltak el nyomtalanul. Lánya elbeszéléséből ismeretes, hogy édesapja sokáig nem tudott paplanos ágyban aludni, hanem a konyhaasztalon vagy az ajtófélfának dőlve. A német megszállást követően 1944. április 18-án letartóztatták, október 13-án szabadult. Budapesten, Vépen, majd Szombathelyen tevékenykedett a Vezérkari Főnökség 5. (kiképzési) osztályának állományában. 1945. április 26-án német területen esett amerikai hadifogságba, ahonnan 1945. október 26-án tért haza.

Útlevelet csak nagyon nehezen kapott. Amikor Nyugat-Németországban élő édesanyja állapota válságosra fordult, 1963 novemberében engedélyt kapott a kiutazásra. A Belügyminisztérium ezért hírszerző tevékenységet várt cserébe tőle, arra akarták rávenni, hogy a Szabad Európa Rádióról szerezzen bizalmas értesüléseket. Ezt nem teljesítette, kint maradt Münchenben, hazájába már nem tért vissza. 

Bekapcsolódott a magyar katonai emigráció tevékenységébe, tagja volt a müncheni Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének és többek között a Svájcban élő Gosztonyi Péter hadtörténész kutatásait is segítette. A doni hadműveletek során szerzett szívbaja következtében Münchenben halt meg 1975. november 23-án.