Pazarlás

2023.01.09. 14:00

Már kevesebb a kidobott élelmiszer, mint öt éve, de még mindig sok

Az élelmiszer-pazarlás napjainkra jelentős környezeti problémává nőtte ki magát nemcsak a világban és Magyarországon, de szűkebb hazánkban is.

Szabó István

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az éppen csak hátunk mögött hagyott ünnepek idején fokozottan jelentkezhet a pazarlás problémája. Ilyenkor mindig többet vásárolunk, sütünk, főzünk. Néha talán többet is a szükségesnél. Inkább megmaradjon, szoktuk mondani, mintsem éhesen távozzon a vendég. Az ételmaradék sorsa aztán sokféle lehet, a legrosszabb megoldásként gyakran a szemetesben végzi. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta követi nyomon a hazai háztartásiélelmiszer-hulladék helyzetének alakulását. A Nébih 2022 őszén közölt friss kutatási eredménye szerint egy átlagos magyar állampolgár évi 65 kilogramm élelmiszer-hulladékot „termel”. Ez a mennyiség egy kis odafigyeléssel 25 kilogrammal is kevesebb lehetne. 

A Nébih arról számolt be, hogy a rendszeres figyelemfelhívásnak köszönhetően az elmúlt öt évben 25 százalékkal csökkent a magyar háztartásokban az élelmiszer-pazarlás, de még mindig 245 ezer tonnát tesz ki évente, amellyel 450 ezer ember egy éven keresztül jól tudna lakni, napi háromszori bőséges étkezéssel számolva. Az élelmiszer-hulladék visszaszorítása a hivatal tapasztalatai szerint azon múlik, hogy néha mérlegre tegyük a hétköznapi bevásárlási, ételkészítési, tálalási és ételtárolási szokásainkat. Legtöbbször már apró módosításokkal is évi több kilogramm élelmiszer kidobását kerülhetjük el. A legelső lépés ehhez az, hogy feltérképezzük a háztartásunk gyenge pontjait. Jó módszer erre, ha egy héten keresztül hulladéknaplót vezetünk, amely rögzíti, miből és mennyi került a szemétbe, hogy utána célzottan ügyeljünk a pazarlás enyhítésére. 

A Nébih jelenleg háztatások bevonásával folytatja a élelmiszerhulladék-felmérését a Maradék nélkül elnevezésű programban. A projekt weboldalán hasznos tanácsok segítik a gazdaságosabb élelmiszer-felhasználást. Eszerint alapvető, hogy vásárlás előtt nézzük meg, mi van otthon a polcon, a hűtőben. A heti teendőinkhez igazítsuk a heti menüt, a bevásárlást. Ha tudjuk, hogy nem lesz időnk főzni, akkor ne vásároljunk rövid időn belül feldogozandó terméket. A boltban legyen bevásárlólistánk, és ne térjünk el tőle.

Ezt megerősíti a Gyöngyösön élő Nagy Zoltán királyi főszakács, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem mesteroktatója is. 
– Mindig egy előre elkészített lista alapján kellene vásárolnunk. Ha úgy megyünk a boltba, hogy majd ott kitaláljuk, mit főzünk, akkor biztos, hogy minden olyat összevásárolunk, aminek semmi értelme nincs. Ez ételpazarláshoz is vezet. A változtatáshoz a gondolkodásunkat kell átállítanunk, le kell vetkőznünk a megszokásokat – emeli ki Nagy Zoltán. 

A Maradék nélkül projekt weboldala figyelmeztet: ne menjünk éhesen vásárolni, mert ilyenkor a kezünket a szemünk és a hasunk vezeti, és sokkal több élelmiszert halmozunk a kosarunkba. Ha tehetjük, válasszunk kisebb kiszerelésű termékeket, főleg, ha nem szokott elfogyni a nagyobb csomag. A felbontott termékek romlása ráadásul felgyorsul, esetleg meg is feledkezünk róla. Az akciókkal is legyünk körültekintők. Ha a kukában végzi az étel, lehet, többet pazarolunk, mint amennyit meg tudtunk spórolni az árengedménnyel. Hűtést igénylő vagy fagyasztott árut akkor vegyünk, ha egyenesen haza megyünk vele, és tájékozódjunk, mit milyen hőmérsékleten érdemes tárolni. Ha az otthon készített ételeket nem fogyasztjuk el azonnal, hűtsük le mihamarabb, és két órán belül tegyük be a hűtőszekrénybe. Így nemcsak a fogyaszthatósági idejüket növeljük meg, de csökkenthetjük az élelmiszer-biztonsági kockázatot is. 

A lapunk által megkérdezett háziasszonyok közül a gyöngyösi Szőllősi Ervinné nem szeret ételt kidobni, ezért kerül abból a fagyasztóba is későbbre. A szintén gyöngyösi Farkas Melindánál nem marad meg étel. 
– Pár éve már ahhoz mérten főzök karácsonykor itthon, hogy kiket látogatunk meg, és ott mit fogunk enni. Ennek az az előnye is megvan, hogy nem esszük degeszre magunkat – közölte Farkas Melinda. 
 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában