Sokaknak nem jut

2023.01.20. 14:11

Oroján Sándor osztotta a gulyást, a Vöröskereszt ételosztásán Egerben

Száz adag bográcsgulyással várták a képviselők a rászorulókat.

Sz. M. L.

Oroján Sándor és Orosz Ibolya is ételt osztott a rászorulóknak

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Ezúttal Oroján Sándor felajánlásával vártuk a rászorulókat péntek délben a Klapka utcai vöröskereszt telephelynél – mondta Kosik Mária, a Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezetének vezetője a helyszínen, ahol a vöröskereszt munkatársai és önkéntesei Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) önkormányzati frakcióvezetővel és Orosz Ibolya képviselővel kiegészülve osztotta a meleg ételt. Az akció kezdetén már ötven ember várakozott a hideg, nulla fok közeli esős időben.

– A szomszédos országban dúló háború és a szankciók eredményeképpen az infláció egyre nő. Sokan kerültek nehéz helyzetbe, így vöröskereszt 30 éve futó programjába mi is becsatlakoztunk képviselőtársaimmal, hogy folytatódjon, minél nagyobb intenzitással működjön. Hiszen sokan nem tehetik meg, hogy meleg ételhez jussanak– mondta Oroján Sándor. Kiemelte, ez nem az első alkalom, hogy segíteni próbálnak ebben, s a következő hónapban is tervezik támogatni. Telente rendszeresen adományoznak például a kórház gyermekosztályának, illetve az egri menhelynek is.

– A Fidesz-KDNP képviselői kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból. Mi egyébként úgy tartjuk, nem halat, hálót kell adni az embereknek. ezen elv mentén körzetetem, a Verőszalában sikerült bekapcsolódni a kormányzati Jelenlét programba. Létrejött ott egy új közösségi ház, s igyekszünk segíteni abban, hogy aki akar, az visszataláljon a munka világába, s csökkenteni a tanulmányaikból lemorzsolódó fiatalok számát – ismertette.

Orosz Ibolya elmondta, az advent és a karácsony után az adományozási kedv megcsappan.

– Ám a hideg januári napokon ez ugyanolyan fontos, sőt, még fontosabb. Egy kis támogatás ez azoknak, akiknek nem jut meleg étel az asztalra, így ezt a napot most mi vállaltuk magunkra – fogalmazott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában