Beruházások

2023.01.26. 14:14

Sokat fejlődött Hevesvezekény, idén kerékpárutat építenek

Mozgalmas évet zárt Hevesvezekény, sok fejlesztés valósult meg, de idén sem tétlenkednek.

Molnár Helga

A Fenyves László polgármester vezette önkormányzat tavaly is sokaknak próbált segíteni

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Újra elmúlt egy év, és mint minden évben, röviden beszámolok az önkormányzat által elvégzett feladatainkról. Az önkormányzat 2022-ben ismét nehéz gazdasági helyzetben, Coviddal, veszélyhelyzettel nehezített időszakban is takarékosan gazdálkodott – kezdte Fenyves László polgármester. 
Szerencsére több dolog is megvalósult a faluban minden nehézség ellenére. Elkészült egy autóbuszváró, az óvodai játszóudvar, az iskola és a temető kerítése is. Még függőben van az urnafal építése, de várhatóan tavasszal elkezdődnek az ezzel kapcsolatos kivitelezői munkálatok. 

– A községháza tetőszerkezetének felújítására már beadtuk a pályázatot, és az információnk szerint a forrás, ötvenmillió forint rendelkezésre áll. Most következik a pályázati kiírás a kivitelező megválasztására – részletezte. A Magyar Falu Program keretében pályáztak kommunális eszköz beszerzésére, sajnos nem nyertek támogatást, mivel tavaly egy fűnyíró traktort vásárolhattak, emiatt tartaléklistára kerültek. – Ha ez nem is lesz sikeres, nem csüggedünk, mert idén újra meghirdetik ugyanezt, s bízunk a sikerben – közölte. A Magyar Falu Programban viszont két egyesületük is nyert, a polgárőrök és a sportegyesület is kapott támogatást. – A helyi polgárőr-egyesület informatikai eszközök fejlesztésére, a sportegyesület pedig két pályázaton a sportnap lebonyolítására és eszköz beszerzésre, illetve az öltöző nyílászáróinak cseréjére nyert pénzt – részletezte Fenyves László. 

Működik a gondnokság
– Kiemelten jól működött tavaly a falugondnoki szolgálat. Köszönhető ez a falugondnoknak, aki a legnehezebb helyzetben és bármilyen időpontban elérhető, és tud segíteni a rászorulóknak. Az igénylők számára az ebédet házhoz szállítjuk – mondta a faluvezető. Ezenkívül az elmúlt évben is tudták segíteni a nehéz anyagi helyzetbe kerülteket rendkívüli segély formájában. Fizették a lakásfenntartási támogatást és segítették a gyermekeiket nehéz körülmények között nevelő szülőket, s ahogy minden évben, díjazták legjobb tanulóikat is. 

A közelmúltban kiderült, a település nagy nyertese a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusznak. Másfél milliárd forintot ítéltek meg arra a célra, hogy három települést, Hevesvezekényt, Tarnaszentmiklóst és Pélyt kerékpárút kösse össze. A falvak jelenleg kerékpárforgalmi létesítménnyel nem rendelkeznek, annak ellenére, hogy a lakosság jelentős hányada részesíti előnyben ezt a fajta közlekedési alternatívát. 

– A Heves és Hevesvezekény között épülő kerékpárúttal kapcsolatos pályázat munkálatai idén biztosan megkezdődnek – tette hozzá a polgármester. A legfrissebb hír, hogy a kormány Hevesvezekény megnövekedett költségeit 6,8 millió forintos rezsitámogatással segíti, s ahogy minden évben, a Bursa Hungarica pályázat és az Arany János-ösztöndíj keretében idén is támogatták a középiskolásokat, főiskolásokat, egyetemistákat. 
 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában