Demonstráció

2023.01.23. 15:12

Sztrájkhetet kezdtek a pedagógusok, több Heves vármegyei intézményben várható megmozdulás

A szakszervezetek szerint egyelőre kevesen álltak bele a sztrájkba, bíznak abban, hogy a Szolidaritás Napjára folyamatosan erősödni fog a tiltakozás.

T. B.

A pedagógus érdekvédelmi szervezetek fóruma Egerben a Tudásmenet idején

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Január 23-tól január 30-ig sztrájkhetet hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), január 31-én pedig a Szolidaritás Napját tartják majd meg.

Szűcs Tamás, a PDSZ Borsod megyei elnöke lapunknak elmondta, ők Hevesben viszonylag kevés taggal rendelkeznek, de Domoszlón és Ecséden is vannak megmozdulások. Kifejtette, az új félév kezdetén kicsit nehezen indul a sztrájk, de így volt ez szeptemberben is. Január 31-ére várják a csúcspontot, addig szeretnék forrón tartani a kérdést. A Szolidaritás Napján más ágazatok, főként a humán szféra dolgozóira is számítanak, hiszen a forráskivonás ezeket a területeket érintette.

Balogh Éva, a Pedagógusok Szakszervezetének Heves megyei elnöke még nem kapott mindenhonnan jelzést, ahol sztrájkolnak. Hatvanban két iskolában, a Kodályban és az 5-ösben ígértek tiltakozást pedagógusok, de Gyöngyösről, illetve az egri Bornemisszából is jelezték, hogy részt vesznek a megmozdulásban.

– Kollégáink úgy látják, hogy semmilyen változást nem sikerült elérni, semmit nem vett figyelembe a kormányzat a követeléseink közül. A 10-12 százalékos, a várt inflációt el sem érő béremelés kevés a megérdemelt diplomás bérhez képest. A sztrájkról az a vélemény alakult ki, hogy a feladatot el kell látni, ledolgoztatják velük a sztrájk idejét és még a bérüket is levonják. Ezen a téren színes az intézményvezetők fantáziája, pedig a jogszabály szerint, ha beküldik órára a tanárt, az már nem minősül sztrájknak. A tiltakozásnak fájnia kell, a pedagógus nem kap bért, a diák ilyenkor nem kap órát, a vezető pedig elmarad a tananyaggal – emelte ki Balogh Éva.

A szakszervezeti vezető szerint, ha teljes nap maradna ki a tanításból, akkor pótolni kellene. A Covid idején is látszott, hogy az elsőosztályosok negyven százaléka nem sajátította el az olvasás, betűvetés, számolás alapjait. Sokan megkapták a bizonyítványt közülük, de másodikban ismételtek évet. Nem volt egységes követelmény.

Balogh Éva reméli, a második félévben lesz elmozdulás, az ugyanis tarthatatlan, hogy valakinek, aki három diplomával rendelkezik, a garantált bérminimumra kelljen kiegészíteni a fizetését a 12 százalékos emelés után is. Más szakmákban megfizetik a diplomát. Szerinte nem tudják az emberek, hogy mennyi az annyi, hogy egy pályakezdő tanár bérét minimálbérre is kiegészíteni kell. Ezért a fiatalok elmennek a pályáról, ami szomorú, pedig vannak családok, ahol generációról generációra öröklődött a pedagógusi hivatás.

A pedagógusok nem csak a bérek, hanem a sztrájkjog csorbítatlansága, a tanszabadság, valamint a diákok és a tanárok munkaterhének csökkentése miatt is kiállnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában