TOP 10

2023.01.01. 07:37

Ufó észlelések, gyilkosságok és rejtélyes holttestestek voltak 2022 legolvasottabb cikkei között

Nem mondhatjuk unalmasnak a mögöttünk álló évet.

HEOL

Rendőrök helyszínelnek a gyöngyösi Kenyérgyár utcában

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

1. Június végén temették el csupán a hatvani tizennégy éves S. Mátét. Azt a fiút, aki a vakáció kezdete előtt néhány nappal az osztályteremben lett rosszul és halt meg hirtelen. A szerencsétlenség estéjén a Hatvani Roma Önkormányzat gyertyagyújtást szervezett, majd később felhívásban megjelentette hivatalos, önkormányzati számlaszámát azzal a kéréssel, hogy ha valaki szeretne segíteni előteremteni a temetés költségeit Máté mélyszegénységben élő édesanyja számára, akkor tegye meg utalással.

2.  Szörnyű tragédia rázta meg a recskieket. Sokáig eltűntként keresték a 34 éves fiatalembert, akinek holttestét a polgármester találta meg. Egy helyi lakos elmondta, hogy szerint miért történt ez a szomorú eset.

3. Épp egy elakadt kocsit vontattak ki a vízből, mikor észrevették, hogy az nehezen mozdul. Végül sikerült kihúzni az autót, a vízben azonban megláttak egy holttestet. Azt viszont azóta sem lehet tudni, hogy ki lehetett az a férfi.

4. Alig egy hónap különbséggel bukkantak rájuk, és azóta se tudni semmit róluk.

5. Eltűnésnek indult, de szörnyű tragédia lett a vége, meggyilkolták a fiatal üzletembert. 

6. Minden szülő rémálma vált valóra 

7. Vannak a sofőrök, és vannak a még egyenlőbb sofőrök. Mint például annak a Range Rovernek a vezetője, aki mindenáron meg akart leckéztetni egy furgonost.

8.  Többen is nagyon megijedtek azon a szeptemberi reggelen, amikor egy megmagyarázhatatlan, fényes dolog tűnt fel az égen Tarnazsadány határában.

9.  Bár elméletileg Csokvaomány-Tólápán volt bejelentett lakása, de az elmúlt 25 évben már Szilvásváradon és környékén élte különleges életét.

10. Középiskolás focista halt szörnyet a Hort és Vámosgyörk között történt vonatbalesetben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában