Időben szóltak

2023.01.27. 11:13

Ugyan nem tervezik, de a DK előre tiltakozik egy egri akkumulátorgyár építése ellen

Véleményük szerint a klímaváltozás korszakában olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek nem okoznak károkat az erdők és a vizek élővilágában.

Sz. M. L.

A DK egri szervezete nem kér akkumulátorgyárból a hevesi vármegyeszékhelyre vagy könyékére

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

– A Demokratikus Koalíció választókerületi szervezete döbbenten áll a kormány és a Fidesz akkumulátorgyárakkal kapcsolatos magatartása mellett – írták közleményben. 

– Nem elég, hogy a hibás orbáni gazdaságpolitikának köszönhetően nap mint nap tapasztaljuk a boltokban és a benzinkutakon, hogy egyre nehezebbé teszi a megélhetésünket a száguldó infláció, aközben az Orbán-kormány olyan gyárakat telepítene Magyarországra, amelyek környezet- és egészségkárosító hatása bizonyított. Ahelyett, hogy meghallgatnák és elfogadnák a helyben élők aggályait és tiltakozását, inkább kiemelt kormányzati beruházássá tesznek minden ilyen projektet, hogy átpréselhessék azt az önkormányzaton és a lakosokon – fogalmaztak.

Éppen ezért a Demokratikus Koalíció már időben jelezni kívánja, ha a kormányzat itt is akkumulátorgyárat vagy más, a környezetre és a lakosokra veszélyes beruházást kíván ránk erőltetni, akkor azzal szemben megalkuvást nem ismerve fog fellépni, minden lehetőséget meg fog ragadni, hogy ne jöhessen létre ilyen projekt se a városhoz közel, se Eger térségében.

 Véleményünk szerint a klímaváltozás korszakában olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek egyszerre járnak jól fizető állásokkal, és nem okoznak károkat az erdők és a vizek élővilágában sem. Mindazonáltal azt kérjük Eger város polgármesterétől, alpolgármestereitől és képviselőitől – ahogy azt tette az elmúlt időszakban jó pár ellenzéki város –, hogy a következő, februári közgyűlésen nyújtsanak be egy határozattervezetet, amelyben az előterjesztő jelzi, hogy sem most, sem a jövőben Eger nem kér ilyen gyárakból. Semmi sem lehet fontosabb a helyi politikusoknak, minthogy az egriek biztonságban élhessenek – vélekedett a DK választókerületi szervezete.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában