Jótékonyság

2023.02.19. 16:22

A betegellátás komfortjának emeléséért báloztak Hatvanban + fotók

A hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, két évnyi kényszerű szünet után, immár a tizedik alkalommal rendezte meg a gyógyintézmény és alapítványa közös jótékonysági bálját

T. O.

Dr. Stankovics Éva, a kórház főigazgatója köszöntötte a bálozókat

Forrás: Komka Péter/MTI

A rendezvényt minden évben jelentős társadalmi érdeklődés kíséri, hiszen a térség egyik legnagyobb jótékonysági eseményévé nőtte ki magát. Az esten Heves vármegye szinte teljes egésze képviseltette magát. Kiemelt vendégként köszönthették Ignácz Balázs főispánt, dr. Juhász Attila Simon vármegyei közgyűlési elnököt, Szabó Zsolt országgyűlési képviselőt – úgy is, mint fővédnököt –, a térség polgármestereit és vállalkozóit.

Dr. Stankovics Éva, az intézmény főigazgatója háláját fejezte ki annak a több mint négyszáz támogatónak, akik a bál kezdetéig adományaikkal hozzájárultak jótékonysági céljuk megvalósulásához, a betegellátás komfortjának emeléséhez. A támogatások intenzitása alapján elmondható, hogy a korábbi bálokhoz képest rekordbevételre számíthatnak. Csak a tombolasorsoláshoz több mint négymillió forint értékű felajánlás érkezett – közölte a főigazgató.

Az est fővédnöke, Szabó Zsolt elmondta: a kórház kiemelten fontos bástyája a térségnek. Az itt élők mindenkor számíthatnak az intézmény segítségére, ugyanakkor ez fordítva is igaz. Ez az est az egyik kiváló példája annak az összefogásnak, támogatásnak, amellyel a kórház mindig számolhat. Az ott dolgozó munkatársaknak, a betegeknek mindenkor érezniük kell ezt a biztonságot nyújtó támaszt, hogy a mindennapi munkájukat zavartalanul végezhessék.

Valamennyi eddigi bálnak több millió forint volt a bevétele, hála a térségben élők nagylelkű támogatásának. A korábbi jótékonysági bálok bevételéből szülőágyat, intenzíves betegágyat, ápolási eszközöket, betegőrző monitorokat, traumatológiai eszközöket, az egynapos sebészeti ellátás fejlesztéséhez szükséges eszközöket vásároltak. Kialakítottak a csecsemő-és gyermekgyógyászati osztályon egy családi szobát, illetve beszereztek egy vénaszkennert, továbbá a sürgősségi ellátást is fejlesztették. A legutóbbi bál bevételéből a traumatológiai ambulancia eszközparkját fejlesztették.

A jótékonysági est szervezése, mint minden alkalommal, az idén is a kórház munkatársainak ötlete, megvalósítása nyomán történt, amelyért dr. Stankovics Éva köszönetét fejezte ki. Az idei bál témája a DISCO volt. Tükörgömböktől, fényjátéktól ragyogott szombat éjszaka a hatvani Nagy Endre Rendezvényterem.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában