Helyi közélet

2023.02.10. 13:22

A polgármester pénzt lapátolna, és gond a Rozália utca közlekedése, hangzott el az egri közmeghallgatáson

Szabálytalan parkolásról, a Rozália utcai közlekedés nehézségeiről is szó esett a legutóbbi polgármesteri fórumon.

T. B.

Sok téma szóba került a csütörtöki fórumon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Az 5. számú választókörzet lakóinak tartott fórumot csütörtökön este Mirkóczki Ádám polgármester. Először arról beszélt, hogy az idei városi költségvetés tervezésekor hárommilliárd forintos hiánnyal szembesültek decemberben, ebből az állami kompenzáció közel egymilliárdot csökkentett, de nem jelentett megoldást. Azóta az egyensúlyi költségvetés megalkotásán dolgoznak, s 98-99 százalékban megvannak, sok beruházás elmarad. A közgyűlésben azonban vita várható, az egyik tábor szerint nincs pénz, a másik szerint bőven van.

A városvezető kitért arra, hogy az 5-ös körzetben az elmúlt bő három évben 3,5 milliárd forintnyi beruházás készült el, ennek nagy része szennyvízelvezetés (2 milliárd forint) és a Sas út felújítása (1,2 milliárd forint) volt, ezen kívül néhány milliós és tízmilliós fejlesztések is történtek. Folyamatban van játszótér építése 62,5 millió forintért, romeltakarítás, a Klapka utcai hídfelújítás, terveznek 308 millió forintnyi fejlesztést, a Sas úti beruházás második ütemét, a Gólya utca-Eszperantó sétány közti híd felújítását, illetve egy kutyafuttatót.

Kifejtette azt is, hogy várható további nagyberuházások felfüggesztése a megyei jogú városokban, így akár a Modern Városok Programjában Egerbe tervezett úszó- és vízilabda központ létesítésétől és a várba tervezett beruházásoktól is elállhat a kormányzat. Meggyőződése, ha ezeket nem állami cég kezelné, a város már rég megvalósította volna, akár már 2019 előtt. A vár például minden kivitelezési engedéllyel rendelkezik, három éve nem írt rá ki közbeszerzést az azóta megszüntetett BMSK Kft. Hasonló van más települések esetében is.

A hozzászólók sorát Kertész úti társasházak lakói nyitották Előbb egy Kertész út 42. alatti lakos panaszkodott, hogy az utat szépen rendbe tették, de 80 méternyi szakasz kimaradt, kérdezte, azt mikor újítják föl? Ugyanő aztán arról is érdeklődött, hogy a kiszáradt fákat, illetve az ablakba belógó ágakat kinek kell jelezni?

A polgármester szerint sok út és járda vár felújításra a városban, a Modern Városok Programjából a számláján lévő közel 10 milliárd forintot rá lehetne költeni, talán az sem lenne elég, csak az elemi problémák megoldására. A Kertész út 36. alatti lakók azt kifogásolták, hogy nem csak a parkolókba állnak az autók, hanem egy eredetileg parkosított területre is, mára ott csak sáros gödör van. Az óvodába igyekvőket nem érdekli a dolog. Azt kérte, tegyék rendbe a területet és akadályozzák meg az ott parkolást, akár nagy terméskövek oda állításával.

A polgármester kifejtette, sajnos vannak bunkó autósok, ez akut probléma. Kovács Cs. Tamás, a térség önkormányzati képviselője (Fidesz-KNDP) is szót kért, mondta, ő is jelezte már a gondot, a városüzemeltetési iroda vezetőjével már voltak is kint szemlézni. Szerinte is elég lenne terméskő. Máshol is van hasonló gond, a Gólya utcánál és a meder utca sarkánál, a Károlyi Mihály utcánál is. Nem híve a büntetésnek, de a karóknak sem. Megdicsérte a Kertész úti beruházás végeredményét, köszönte a lakók, közlekedők türelmét. Azt is mondta, a kimaradt 80-90 méteres szakasz akár betervezhető volna a 2024-es költségvetésbe.

Farkas Attila alpolgármester felhívta Kovács Cs. Tamás figyelmét, hogy most tárgyalnak egy mélyépítési közbeszerzésről, mind a 12 területi képviselő adhat be javaslatot, amelyek közül majd a szakiroda válogatja ki a legfontosabbakat.

Egy hozzászóló azt kérdezte meg, mikor táblázzák ki a közlekedőknek a Kertész úti parkolóházat, majd azt, lehetne-e a Csákány utca lakó- pihenő övezet, illetve azt is, kaphatnának-e az egri közlekedési lámpák visszaszámlálót. Arról is érdeklődött, hogy lesz-e majd állandó hely Egerben véradásra, ahová bármikor bemehetnek a donorok vért adni. A kórház felújításánál ugyanis elbontották a vérellátó épületét is.

Büntetés

A polgármester a fórumon megköszönte a fideszes országgyűlési képviselőnek, hogy növeli a város bevételét. Jól működik az egri közterület-felügyelet Mirkóczki Ádám szerint, miután Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselő felhívta, hogy parkolás miatt megbüntették, mesélte el a történetet a csütörtök esti fórumon a polgármester. Viccesen meg is jegyezte neki, hogy örül, hogy hozzájárul a város költségvetési bevételének növeléséhez, s megdicsérte a város munkatársait, hogy jól végzik dolgukat.

A polgármester szerint az első az EVAT dolga, a másodiknál meg kell vizsgálni, teljesíti-e a szabályokat az utca, amivel ez bevezethető. Elismerte, a visszaszámlálókra szükség volna, a közútkezelőn múlik, de utánaérdeklődik, mennyibe kerülne. A negyedikre azt mondta, ők szívesen látják a véradásokat, de aggasztó, hogy az állam nem látja el a feladatait. Az önkormányzatoknak kell támogatniuk a rendőrséget, a Covid alatt meg a város őrizte a mentőautókat.

Szó esett a patak állapotáról, volt, aki szerint nem szerencsés, hogy fák nőnek a mederben, pályázni kellene a rendbe tételre. A polgármester szerint Eger nem pályázhat, mert tízezer lakos fölötti város. Egyébként még szerencsés az a terület, ahol fák nőnek a mederből, a Szalában hűtők és franciaágyak "teremnek", jegyezte meg a polgármester. Százmilliót költöttek ott takarításra, de ha kilapátolták volna a pénzt egy teherautóról, az is hasznosabb lett volna.

Szó volt a Rozália út problémájáról: botrányos a burkolata és nagyon szűk is a Legényi utca felé. A Merengő felőli lépcső pedig balesetveszélyes állapotban van. Mirkóczki Ádám szerint a Rozália magánút, több évtizedes megoldatlan probléma. Egyre nőnek ki a földből az új házak, csak még nagyobb lesz a gond. A szélesítéshez területeket kellene kisajátítani, ami érdeksérelemmel jár.

Kovács Cs. Tamás kifejtette, ahhoz, hogy a Rozáliát a Maklári útra kivezessék, két ingatlant már megvásárolt az önkormányzat. A lépcsővel kapcsolatban még tavaly nyáron kapott ígéretet az önkormányzati irodától, hogy megcsinálják. Hozzátette, a Rozália utca MÁV tulajdonban van, szervizút és nem érdekük megcsinálni, az önkormányzat szór ki néha kavicsot, hogy valamennyire járható legyen.

Ezután közgyűlési hangulatú beszélgetés folyt Mirkóczki Ádám és Kovács Cs. Tamás között, hogy előterjesztést kell tenni a közgyűlésnek a felújításhoz, vagy ezt az iroda szokta megtenni, végül a képviselő azt mondta, be fogja áraztatni a lépcső felújítását és beterjeszti a közgyűlés elé.

Szintén a Rozália utcával kapcsolatos problémát jeleztek, egy ott folyó építkezés miatt nehéz teherautók járnak egy 3,5 tonnás korlátozású úton, ház repedt, kerítés rongálódott meg, víznyelő ment tönkre. A panaszosnak azt javasolta a polgármester, készítsen fotót, videót, hogy kártérítésre kötelezhessék a beruházót, a szabálytalankodót pedig a hivatalok megbüntethessék.

Érkezett javaslat a Rozália utca problémájára, egy hozzászóló szerint a lőtér felől kellene kétsávos utat építeni. A probléma ezzel is a magántulajdonok kisajátítása.

Egy másik hozzászóló az Érsek utcai csillagokról és a belvárosi autóforgalomról fejtette ki véleményét, szerinte méltatlan, hogy autók hajtanak rá a csillagokra, azok pedig össze is törnek. Egyébként az emléktáblák csúsznak is. A polgármester szerint is problémás, hogy sokan hajtanak be ilyen-olyan indokkal a belvárosba, hiába van időkorlát. Szerinte sorompó kellene, de ezt nem támogatta a közgyűlés.

Egy kérdező a keleti elkerülőről érdeklődött. Mirkóczki Ádám elmondta, idén októberig, novemberig kell beszereznie az állami beruházónak a környezetvédelmi engedélyt. A létező két-három nyomvonal változatot egy tervtanács bírálja el, és választ, majd azt vagy jóváhagyja Eger, vagy nem. Ha nem, akkor az állam pereskedhet azért, hogy mégis módosítsák a város rendezési tervét, de valószínűleg inkább máshol költi el az útra szánt 50 milliárd forintot. Úgy véli, a kivitelezés 2028-2030 között történhet meg. Szerinte a város kinőtte a közlekedési infrastruktúrát, s nem tudni, lesz-e még hasonló esélye ekkora volumenű beruházásra.

A folytatásban még volt szó az Ostorosi úton való gyalogos közlekedés nehézségéről, amely közútkezelői hatáskör. A Csákót is elhanyagoltnak érzik, nincs csapadékvíz-elvezetés, a Sas út-Ady Endre kereszteződés rosszul sikerült, több a baleset, mint valaha, nem lehet befordulni. A Mocsáry Lajos és a Tinódi utcában a szennyvíz-csatorna rekonstrukció nem lett a legjobb, nagy eső idején csatornaszag van. A hozzászólás szerint a Mocsáryt ki kellene szélesíteni, befedve a csapadékvíz-elvezető árkot. 

Egy másik hozzászóló arról érdeklődött, a gyógyszertárnál lévő mozgáskorlátozott parkolást lehetne-e időhöz kötni, hogy éjszaka más is oda állhasson. Szót ejtett a Hadnagy utcai parkoló állapotáról, illetve az Érsekkertben terjengő sütőolaj szagról is. Az Érsekkerttel kapcsolatban azt is kérték mások, legyen forgalom elől elzárt terület, sokan nem rendeltetés-szerűen használják a parkot. 

Érkezett még egy ötlet is, amelyet a hozzászóló még tavaly jelzett, hogy euró emlékpénzt lehetne készíteni Egerről, ezt Kovács Cs. Tamás a kulturális bizottság elé is vitte, de az ügy elakadt. Az illetékesek megígérték, utána néznek, mert ezzel kapcsolatban döntésről nem tudnak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában