Oklevélátadó

2023.02.04. 09:28

Átvették diplomájukat az Egerben végzettek + fotók

Oklevélátadó díszünnepségnek adott otthont a Líceum épülete február 3-án.

M.H.

Sok hallgató vehette át a kemény munka gyümölcsét

Forrás: Szántó György/Heves Megyei Hírlap

Az Informatikai, a Bölcsészettudományi és Művészeti, valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar végzősei, illetve a Pedagógiai és a Természettudományi Kar hallgatói vehették át diplomájukat.

Dr. Pintér Márta dékán köszöntötte a végzősöket.

– Évekkel ezelőtt egy kézfogással kezdtük meg a közös utat, melynek ma a végére értünk. A mai kézfogásban is öröm lesz, s emellett büszkeség, hogy tisztességgel teljesítettük, amit megígértünk. Azt kívánom, hogy szenvedéllyel végezzék a munkájukat, s ne veszítsék el kíváncsiságukat – mondta. A beszédet követően a végzősök átvették az okleveleiket.

Minczér Gábor alpolgármester miután jelképesen visszavette a város kulcsát kiemelte, az itt megszerzett tudást fordítsák saját maguk, családjaik, közösségeik és a nemzet javára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában