Fejlesztés

2023.02.05. 14:29

Egyedülálló négy évszakos, úszó látványosság épült a Tisza-tavon

Magyarországon egyedülálló úszófalu épült nemrég az abádszalóki Abádi Kikötőben. A cölöpökön álló, négyévszakos, könnyűszerkezetes építményekből álló „lakópark” idén nyáron újabb házakkal bővül.

HEOL

Az abádszalóki úszóházak

Forrás: Nagy Balázs

Rendkívül népszerűek a több mint egy éve épült úszóházak Abádszalókon. Hoffer Ferenc, az úszófalu megálmodója és beruházója arról számolt be Szoljon.hu-nak, hogy az Abádi Kikötő árterületen helyezkedik el, ezért olyan megoldást kellett találni, mely jól alkalmazható áradások esetén is.

– A kikötőben található házak egyedi műszaki megoldás alapján működnek. A terület árvízvédelem alatt áll, ezért olyan technológiát kellett kitalálni, ami megfelel a követelményeknek. Általánosságban elmondható, hogy a Tisza-tó partján kétféle otthon létezik: a vízparti, könnyűszerkezetes, valamint az úszó ház, mely képes a vízen úszni. Az Abádi Kikötőben található ingatlanok attól különlegesek, hogy ennek ötvözetei. Tehát élvezhetjük a víz közelségét, miközben biztonságban érezhetjük magunkat – fogalmazott Hoffer Ferenc.

A cölöpökkel rögzített házak árvíz idején képesek a vízen „úszni”.

– A négyévszakos építmények cölöpökön állnak, melyek egyfajta stabilitást biztosítanak. Azonban mikor fúj a szél vagy épp hullámzik a víz és viharos idő van, a ház akkor sem mozog, mert a cölöpök rögzítik. Érdekessége, hogy árvíz idején fel tudnak úszni, annak levonulásakor pedig visszaülnek a cölöpökre – tette hozzá az ötletgazda.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában