Drága gyász

2023.02.22. 17:30

Egyre többe kerül kerül szeretteink búcsúztatása Heves vármegyében

Bármelyik pillanatban elveszíthetjük szeretett hozzátartozónkat, barátunkat. A búcsú, a végtisztesség megadása fontos a családtagoknak és az elhunytnak is. A gyász pillanataiban is muszáj megnézni, ki, milyen minőségben, mennyiért vállalja a szertartást.

Barta Katalin

Drámaian nőttek a temetkezési költségek az elmúlt években A koronavírus miatt megnőtt a halálozások és temetések száma

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Közeli rokonom hívott telefonon a minap, hogy elhunyt egy hozzátartozónk. A szokásos együttérző mondatok után mély sóhajjal közölte, hogy a szertartás szokásos kellékeit megrendelve szembesült azzal, milyen árak vannak jelenleg a temetkezési palettán. Készültek a búcsúra, nagy betegről lévén szó, de arra nem, hogy több százezer forintra rúg a temetés.

– Mivel a testvérünk meghagyta, hogy koporsós, egyházi szertartás keretében zajló búcsúztatót szeretne, természetesen teljesítettük végakaratát. A végösszeg közel nyolcszáz ezer forintra rúgott. A családdal közösen fizettük a költségeket, ám így utólag azzal szembesültünk, hogy akadt volna vállalkozó a szűkebb környezetünkben, aki jóval olcsóbban nyújtotta volna ezt a szomorú szolgáltatást. Mindezt azért mondom el, mert szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a legnagyobb gyász pillanataiban is érdemes szétnézni, tájékozódni az árakról. A fájdalmat ugyan nem enyhíti semmi, ám az empátia, a szertartás minősége nagyon nem mindegy ezekben a napokban – fogalmazott. 

Elszabadultak a temetkezés költségei 
Elképesztő ütemben drágulnak Magyarországon a temetkezések. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, idén közzétett inflációs adatai szerint egy koporsós temetés átlagára megközelítette a 350 ezer forintot, 348 ezer 310 forint volt az átlagár decemberben. Ez az összeg egy évvel ezelőtt még 299 ezer 430 forint volt, 2018 januárjában pedig 214 ezer forint. Egy év alatt tehát közel ötvenezer forinttal, azaz 16 százalékkal, öt év viszonylatában pedig 134 ezer forinttal nőtt a szolgáltatás ára. Ez több mint hatvan százalékos emelkedés. Márpedig a temetés éppen nem az a műfaj, amelyen spórolni lehet. A gyászolók kényszerhelyzetben vannak, muszáj kifizetniük az egyre drágább szertartásokat, ha szeretnék megadni a végtisztességet szeretteiknek.

Tény, hogy a temetkezés költségei drámaian megugrottak az elmúlt években. A rezsiköltségek drasztikus emelkedését tetézi, hogy ebben a szakmában nem dulakodnak álláshelyért az alkalmazottak. Egy sírásó ideig-óráig vállalja a munkát, ami fizikailag és lelkileg is megterhelő. 

Egerben Varga Tamás, a Varga és Társa Kft. ügyvezetője potálunk érdeklődésére elmondta, a megyében sokan foglalkoznak a temetkezési szertartások szervezésével, és ezzel nincs is semmi baj. A gyászolók figyelmét arra hívta fel, hogy ne hozzanak elhamarkodott döntést a legmélyebb gyászban. Tájékozódjanak, mielőtt a szertartás költségeit megrendelik. Ha a fájdalomtól nem tudják ezt a lépést azonnal megtenni, kérjék meg ismerőseiket, a hozzátartozókat, hogy a végtisztesség megadása előtt győződjenek meg más társaságok áráról, a szolgáltatás minőségéről. Ha egy adott helyen nem találkoznak együttérzéssel, empátiával, csak a felkínált költségek felsorolásával, szánjanak egy-két napot a tájékozódásra. Akár tízezreket is lehet megtakarítani ugyanazért a szolgáltatásért. Érdeklődésünkre elmondta még, hogy ma egy urnás temetés alaphangon 200 ezer forintnál, míg a legegyszerűbb koporsós temetés 450 ezer forintnál kezdődik.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában